Most derülhet ki, véget értek-e Magyarország megpróbáltatásai

Nagyot emelkedtek a részvényárfolyamok Budapesten november eleje óta a német részvénypiachoz képest is. Most azonban egy olyan ellenálláshoz ért ez a trend, ami megakaszthatja ezt a relatív jó teljesítményt. Ez a gazdaság egészére is fontos jelzéseket tartalmazhat.
Lovas-Romváry András, 2020. december 3. csütörtök, 14:48
Fotó: Napi.hu / Szabó Dániel - képünk illusztráció

Ha a BUX index teljesítménye valamit is mutat a magyar gazdaság teljesítményéből, s a DAX index a németéből, akkor bizony könnyen most dőlhet el, hogy előbbi képes lesz-e túlszárnyalni az utóbbit a következő években, legalábbis a technikai elemzés szabályai alapján. De ha a gazdaság egészének teljesítményére nem is, a magyar részvények szereplésére jó előrejelzés lehet az, ami most a két mutatónál történik.

A BUX index novemberi emelkedése és a forint enyhe erősödése azt eredményezte ugyanis, hogy a BUX és a DAX index relatív teljesítményét mérő mutató olyan fontos ellenállási szinthez érkezett, ami kiemelt jelentőséggel bír, ez a szint határozhatja meg ugyanis, hogy a két piac hogyan teljesít majd egymással szemben a jövőben.

A relatív erő mutatókét termék árfolyamának egyszerű hányadosa, s jellemzője, hogy ugyanazok a szabályszerűségek érvényesülnek rá, mint egy egyszerű árfolyamgörbére a technikai elemzésben. E szerint egy trend mindaddig fennmarad, amíg az ellenkezőjéről jelzés nem érkezik. Egy emelkedő trendet emelkedő csúcsok és mélypontok, egy csökkenőt csökkenő csúcsok és mélypontok egymásutánja jellemez. A BUX index euróban számolt értéke és a DAX index értékéből számolt relatív erő grafikonon április óta immár a csökkenő trend az uralkodó.

Ez annyit tesz, hogy a magyar index euróban számított értéke egyre inkább lemarad a német DAX indexétől, az átmeneti fellángolások ellenére a különbség hosszabb távon egyre nagyobb lesz a két mutató értéke közötti különbség, s jobban jár az, aki a német részvényekbe fektet a magyarok helyett.

A BUX index euróban számított teljesítménye a feltörekvő piaci részvények jó szereplésének és a kedvező harmadik negyedéves jelentési szezonnak köszönhetően alaposan lehajrázta november eleje óta a német DAX indexét. Most a relatív erő mutató elérkezett annak a csúcsnak a közelébe, amelyet az az augusztus eleji emelkedés során alakított ki, s a honnan korábban új, mélyebb mélypontra süllyedt. Ez egy fontos ellenállásnak tekinthető, amelyet ha áttör az relatív erő, akkor trendfordulóról lehet majd beszélni. Azonban az ilyen ellenállásoknál a hüvelykujjszabályok szerint sokkal gyakrabban fordul elő, hogy  az árfolyam lefordul és folytatja csökkenő trendjét, mint az, hogy áttöri azt és trendforduló következik be.

Épp ezért most az a valószínűbb forgatókönyv, hogy a BUX index elmúlt hónapban mutatott relatív jó teljesítménye félbeszakad, s jó esetben együtt mozog, rosszabb esetben jelentősen alulteljesíti majd a DAX indexet. Ha mégis sikerülne meglépni az akadályt, az komoly trendfordulóra utaló jelzés lenne nem csak a magyar eszközök árfolyamában, de a gazdaság egészének teljesítményében is.

A mostani tavaszi, a koronavírus járvány miatti leállásoknak betudható zuhanást megelőzően elképesztően jó szériát tudhattak maguk mögött a magyar részvények és gazdaság egyaránt. A BUX index  DAX-hoz mért relatív ereje 2015 januárjától kezdődően 130 százalékkal emelkedett 2019 elejéig, s mivel a német index is emelkedő trendben volt, ez a magyar részvények drasztikus felértékelődését hozta magával. BUX abszolút értéke ebben az időszakban közel megháromszorozódott, 15 800 pont közeléből 46 800 pont közelébe menetelt. Ilyen hosszú relatív felülteljesítésre még nem volt példa a magyar index történetében.

Persze a képhez az is hozzátartozik, hogy a magyar részvényindex relatív teljesítménye a Fidesz 2010 tavaszi választási győzelmét követően masszív lefelé tartó trendben volt, így volt honnan behozni a lemaradást.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK