Hat éves külföldi szereplés után hazatérnek a kínai internetes kereskedőóriás részvényei, az Alibaba sikeres második nyilvános részvénykibocsátást követően jövő héttől bevezeti részvényeit a Hongkongi Értéktőzsdére - írja a Reuters.

A cég a kibocsátás során összesen 12,9 milliárd dollár értékben adott el újonnan kibocsátott részvényeiből. A kibocsátás ára részvényenként 22,49 amerikai, azaz 176 hongkongi dollár volt, ez 2,9 százalékkal maradt el az előző napi New York Stock Exchange-en regisztrált záróárfolyamuktól.

Az Alibaba részvényeivel a jövő héten indul meg a kereskedés a hongkongi piacon, s mivel része lesz a Kína és Hongkong közötti kereskedési programnak, ezért a részvény közvetlenül elérhető lesz a kínai belföldi befektetők számára is. Az Alibaba részvényeivel, illetve az azokra kibocsátott amerikai letéti igazolásokkal 2013 óta lehet kereskedni az amerikai piacon. A cég akkor azért választotta New Yorkot a hongkongi kibocsátás mellett, mert az ázsiai tőzsdén túl szigorúak voltak számára a vállalatirányítási szabályok.

Szimbolikus jelentőség

Konkrétan tőzsdei kibocsátó számára nem engedélyezték, hogy a cég élén olyan, saját maguk által megválasztott testületek álljanak, amilyen az Alibaba irányítási struktúrájára jellemző. A tőzsde tavaly módosított ezeken a szabályokon, s így vált lehetővé az internetes kereskedőcég részvényeinek bevezetése. Az elmúlt hónapokban a kínai államhatalommal szembeni heves tüntetéshullámtól felbolydult Hongkongban természetesen most minden szimbolikus jelentőséggel bír, így van ez ezzel a tőzsdei kibocsátással is. A Financial Times szerint a tranzakció azt jelezheti, hogy Peking továbbra is fontos szerepet szán Hongkongnak, Délkelet-Ázsia egyik legfontosabb pénzügyi központjaként.

Negyvenszeres túljegyzés

A kibocsátást közel 40 szeresen jegyezték túl a kisbefektetők, a magánszemélyeknek szánt részt így 2,5 százalékról 10 százalékra emelték a részvényeladás során. A tranzakció egyébként kilenc éve a legnagyobb ilyen típusú Hongkongban. A Reuters forrásai szerint a magánbefektetők összesen 11 milliárd dollárért szerettek volna jegyezni a részvényekből.

Az Alibaba mindenesetre saját teljesítménye alapján elég jó időpontot választott a kvázi hazatérésre. Negyedéves eredményei alaposan meghaladták az elemzői várakozásokat, árbevétele 40 százalékkal emelkedett, profitja triplázódott az előző év hasonló időszakához képest. Ráadásul nemrég volt a kínai vásárlók körében kedvelt szinglik napja, ezen a cég elmondása szerint soha nem látott összegű, 38 milliárd dolláros forgalmat bonyolítottak a cég platformján keresztül.

Egy kis számmisztika

Az eredetileg kibocsátott részvénymennyiséggel 11,3 milliárd dolláros lenne a tőkeemelés mértéke, amely hongkongi dollárban 88,8 milliárdnak felel meg. Ennek azért van jelentősége, mert Kínában a 8-as szám kivételesen szerencsésnek számít és a gazdagságot is jelképezi (a pekingi olimpiát nem véletlenül nyitották meg 2008.08.08-án). A részvények tickerkódja ennek köszönhetően is lett 9988, a 9-es szám egyébként a 8-ashoz hasonlóan szerencsésnek számít.

A hírügynökség által megkérdezett szakértők egy része arra számít, hogy a közeljövőben több olyan cég is a kínai kibocsátás mellett dönthet, amelyek részvényeire szóló letéti igazolásokat korábban amerikai tőzsdékre vezették be.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!