A magyar gazdaság jelenlegi helyzete pocsék, innen javulhat valamennyit, de a forint drága, az infláció emelkedni fog, a hosszabb hozamok szintén, s a BUX nem nagyon emelkedik majd - nagyjából így foglalható össze azon 99 pénzügyi elemző, portfóliókezelő  véleménye, akiket szokásos havi felmérése során megkérdezett a német ZEW intézet és az osztrák Erste Bank.

A forinttal kapcsolatban már egy hónappal ezelőtt is elképesztő szélsőségeket öltött a pesszimizmus a szakemberek körében, ez azóta tovább romlott. Immár nettó 45 százalékuk gondolja úgy, hogy hathónapos időtávon gyengül az euróval szemben, ez 1,5 százalékpont romlás a novemberi helyzethez képest, a felmérés hat és fél éves történetében pedig abszolút negatív rekordot jelent.

Forint/euró és hangulat
Kép: Napi.hu

Kontraindikátorként kezelve a hangulatot persze ebből még pozitív forgatókönyv is kisülhet a forint számára. A hangulati felmérések szélsőséges értékeit azonban akkor érdemes így kezelni, ha ahhoz megfelelő mértékű pozíció felvétel is párosul, s erről jelenleg szó sincsen, legalábbis a devizapiacon nem nagyon vannak ennek nyomai az általunk megkérdezett szereplők szerint. (Fontos megjegyezni, hogy a felmérés adatainak felvétele a Kúria devizahitelesek ügyében hozott döntését megelőzően zárult.)

A magyar gazdaság kilátásai eközben sokat javultak a szakértők szerint, akik nettó 49,9 százaléka bízik annak erősödésében - ez több, mint 15 százalékpontos javulás egy hónap alatt. Ugyanakkor ezzel az értékkel mindössze Törökországot és Horvátországot előzzük a régióban. A jelenlegi helyzet ennél rosszabb, nettó 43,6 százalék szerint a magyar gazdaság állapota kifejezetten rossz, nálunk rosszabb pontszámot csak Horvátország kapott.

Nem csak a gazdaság kilátásai javultak egy hónap alatt, de az inflációs várakozások is erősödtek. Immár nettó 38,2 százalék gondolja úgy, hogy emelkedik Magyarországon a pénzromlás üteme, ez 22 százalékponttal magasabb érték az egy hónappal ezelőttinél, s ezzel párhuzamosan a hosszabb hozamok is felfelé mozdulhatnak el, nettó 33 százalék szerint.

BUX index és hangulat
Kép: Napi.hu

A BUX indexszel kapcsolatos hatalmas optimizmus két hónap alatt teljesen elolvadt. Míg októberben még elképesztően magas volt a magyar részvényektől emelkedést várók aránya, addigra ez az érték mostanra átlagos szintre olvadt. A felmérés bull/bear hányadosa 1,9-re csökkent, két hónapja még abszolút rekordon, 17 felett állt a mutató. Ráadásul ez a hangulatromlás úgy következett be, hogy közben az index nem mozgott jelentőset. Ez jó jelnek tekinthető a további teljesítmény szempontjából.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!