Nem jó ötlet most árupiaci termékekbe fektetni, legalábbis akkor biztosan nem, ha valaki rövid távon vár profitot - írja nyersanyag-körképében a Wall Street Journal.

Az elmúlt négy hónap nagyon betett ezen piacnak, és nem látszik, hogy bármikor is jönne egy felpattanás az árfolyamokban. Pedig az év nem így indult: májusig 4 százalékkal nőtt a Bloomberg Commodity Index, azóta 5 százalékot meghaladó mértékben esett a mutató. Az igazán riasztó viszont két termék lecsúszása: az aranyé és a rézé.

Eddig soha sem jelentett jót

Széles felhasználási köre miatt a réz a világgazdaság állapotának és a piaci hangulatnak jó indikátora: ha nagy rá a szükséglet, akkor szinte mindig kitart a bővülés, ha viszont esik az ára, akkor nagy baj szokott lenni. Jó és riasztó példa erre a 2008-as gazdasági válság esete is: ahogy az idén, úgy tíz éve is júniusig emelkedett az árfolyam, onnantól kezdve meredek esés következett. A CME-n egy font réz ára a júniusi csúcskor 3,30 dollár volt, szerdán viszont 2,67-ért kereskedtek a rézzel. Mivel az informatikától az épületgépészeten át a járműiparig mindenhol használják, valamint jellemzően felhalmozzák a termeléshez, ha most nincs kereslet a rézre, akkor az azt jelezheti előre, hogy nem számítanak termelésnövekedéssel az érdekeltek. (John Dizard, a Financial Times elemzője már májusban egy közelítő válság miatt aggódott, ahogy azt korábban bemutattuk.)

A mostani lecsúszás azért is aggasztó, mert a kereskedelmi háború miatt az elemzők épp arra számítottak, hogy kilő majd az árfolyam, amit a júniusi adat még igazolt is. Az azóta tartó esést is a Donald Trump elnök által indított vámtarifa-hadjárat okozhatja: az elmúlt 30 évben az ipari fémek piacának motorja a kínai termelés volt, de most épp a behozatali terhek miatt visszavettek a termelésből, a gazdasági növekedés is lassult a második negyedévben.

Az előző évi 6,9 százalék helyett csak 6,7 százalék volt, de az előrejelzések a lassulás erősödni fog - ahogy azt a lapnak Karim Ahamed, a chicagói HPM Partners befektetési tanácsadója is összefoglalta.

Vagyis nem túlzás a CNBC címe az október 30-i hathetes mélypontról: "A réz figyelmeztetést adott ki a világnak".

A szakértő arra is rávilágított, hogy a szójabab árakra is kihatott a kereskedelmi háború: mivel Kína korlátozásokat vezetett be a legnagyobb termelő USA termékeire, így éves alapon 10 százalékot esett a cikk ára.

Az erős dollár mindent megfojt

A másik oka az árupiaci termékek vergődésének a dollár erősödése: a kereskedést ugyanis dollárban denominálják, ami a gyengébb valutájú országoknak kedvezőtlen és ráfizetéssel jár. Márpedig a Rob Haworth, U.S. Bank Wealth Management elemzője úgy véli, hogy az amerikai fizetőeszköz árfolyamának erősödése kitart az év végéig. Ennek motorja a Fed kamatemelési ciklusa, ráadásul decemberben újabb - az idén már a negyedik - növeléssel számolnak.

Haworth rámutatott arra is, hogy az erős dollár vonzóvá teszi az amerikai kötvényeket is: mivel ezek eleve dollárban vásárolhatók, a hozamok is nőnek a kamatemeléssel. Az aranyvásárlás nem lett vonzó, ami szintén váratlan fordulat, mivel nagy a bizonytalanság a piacokon a kereskedelmi háború eszkalálódása miatt, ilyen helyzetekben pedig jellemző menekülő befektetés az arany.

A magas dollárárfolyam másik mellékhatása, hogy az arany felvásárlás legnagyobb szereplői - Kína és India - elkerüli, mert megint csak a denomináláson veszítenének. Nem meglepő, hogy ITD alapon 8 százalék körül esett az év elejéhez képest az árfolyam. Sőt a padlóról az elmúlt három hónapban képtelen volt elmozdulni, az 1161-1200 dollár közötti sávban kereskedtek vele, miközben május elejéig rendre benézett az 1350 fölötti kurzusba is. Ez az elmúlt három évben a jellemző csúcsérték volt.

Ahogy a réznél, úgy az aranynál is hasonló technikai kép rajzolódott ki a 2008-as válság előtti időszakban is: 2007 júliusáig a 640-660 közötti sávban volt. Az összeomlás után viszont felugrott: 2008 szeptemberében már 740 felett járt, majd 2011 szeptemberére 1900 dollár fölé lőtt ki az unciánkénti árfolyam.

A makroelőrejelzésekben is egyre inkább kijön az aggodalom, hogy a világgazdaság lelassul: az Európai Központi Bank az eurózónában már csak 1,8 százalékos GDP-bővülést vár, míg korábban idénre 2 százalékot jósoltak. Az Egyesült Államokban pedig a közgazdászok is jelentős visszaesésre számítanak az USA gazdaságát tekintve, amely a második negyedévben 4,1 százalékos növekedést produkált, 2019 első negyedévében a várakozások szerint csak 2,4 százalékra lesz képes.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!