Az adózott nyereség a vártnál kisebb mértékben, 27,9 százalékkal 17,5 milliárd forintra csökkent a második negyedévben a nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) alapján készült gyorsjelentés szerint. Az összes árbevétel 5,7 százalékkal 116,8 milliárd forintra emelkedhetett a második negyedében, az adózott nyereség esetében pedig közel 30 százalékos csökkenéssel, 16,7 milliárd forintra számítottak - írja az MTI.

A jelentés szerint a Richter idén az első félévben 7,6 százalékkal több, 241,5 milliárd forint árbevételt ért el. A növekedéshez leginkább a Vraylar antipszichotikum forgalma után elszámolt bevétel járult hozzá, ez 23,9 milliárd forint volt, ami egy egyszeri, értékesítéshez kötött mérföldkő-bevételt is tartalmazott 7 milliárd forint értékben. A jogdíjbevétel, melynek becsült értéke közel 17 milliárd forintot tett ki, 62,4 százalékkal nőtt 2018 első félévéhez képest. Az árbevétel emelkedését meghatározta a nagy- és kiskereskedelmi szegmens árbevételének bővülése, ami elsősorban a romániai nagy- és kiskereskedelmi szegmens kétszámjegyű forgalomnövekedéséből adódott. Az időszak forgalmára ugyanakkor negatívan hatott a méhmióma elleni gyógyszer, a Esmya árbevételének 2,127 milliárd forintos visszaesése - írták.

A deviza árfolyam változások hatása 4,988 milliárd forinttal növelte a forintban kifejezett árbevételt az első hat hónapban. Ez elsősorban a dollár/forint, beszámolási időszak alatt kialakult átlagárfolyam 9,1 százalékos, valamint az euró/forint 1,9 százalékos erősödéséből következik. Változatlan árfolyamon számolva 2019 első félévében a konszolidált árbevétel 236,5 milliárd forintot tett ki. A működési költségek forintban kifejezve 8,9 százalékkal, euróban pedig 6,9 százalékkal nőttek az előző év első félévében jelentett értékhez képest.

A csoport pénzügyi eredménye 7,1 milliárd forint nyereséget tett ki 2019 első féléve során a bázisévben elszámolt 5,7 milliárd forint nyereséggel szemben. Az anyavállalat tulajdonosaira jutó adózott eredmény 39,5 milliárd forintot tett ki, ami 1,9 százalékkal haladta meg az elmúlt év azonos időszakában elértet.

Az árbevétel Magyarországon 20,4 milliárd forint lett idén az első hat hónapban, ami forintban 0,6 százalékos növekedés. Az Európai Unióban a magyar piac nélkül az árbevétel 100,7 milliárd forintot tett ki, ami 6,8 százalékos növekedést jelent. A főbb piacok teljesítményéből kiemelkedik az Egyesült Államokban elért jelentős, forintban 101,4 százalékos bevételnövekedés, Ukrajnában, Romániában, és a latin-amerikai piacokon is kétszámjegyű növekedést mértek.

A Richter részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek. A hétfői kereskedésben a papírok árfolyama 15 forinttal 5140 forintra csökkent. Az elmúlt évben a legmagasabb árfolyama 6020 forint, a legalacsonyabb 4920 forint volt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!