Richter vitte a prímet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 112,39 pontos, 0,53 százalékos emelkedéssel, 21 152,44 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 6,2 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
MTI-Eco, 2015. október 6. kedd, 18:05
Fotó: Napi.hu

Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank üzletkötője az MTI-nek elmondta, hogy közepesen gyenge forgalomban a Richter kivételével a vezető részvények nem mutattak különösebb elmozdulást. Hangsúlyozta, hogy a gyógyszergyári papír a pozitív nemzetközi hangulatban tudott éllovas lenne a hazai tőzsdén.

Az üzletkötő kiemelte: a nemzetközi hangulat kiegyensúlyozott emelkedést mutatott az IMF-jelentés délutáni megjelenéséig, akkortól kicsi visszahúzódás a jellemző, bár a jelentés tartalma különösebb meglepetést nem okozott.

A Mol 60 forinttal, 0,47 százalékkal 12 755 forintra erősödött, 1,5 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 5 forinttal, 0,09 százalékkal 5350 forintra csökkent, forgalmuk 3,2 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 1,28 százalékkal 396 forintra nőtt, forgalma 92,1 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 50 forinttal, 1,12 százalékkal 4500 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 1614,66 ponton zárt kedden, ez 1,87 pontos, 0,12 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK