Robban a CIG Pannónia

Jelentős felértékelődési potenciált lát a Concorde a CIG Pannónia részvényeiben, a papírok 14,9 százalékkal 247 forintra drágultak délig a BÉT-en.
Napi.hu, 2014. július 21. hétfő, 12:09

A jelentős felértékelődési potenciálnak köszönhetően "felülsúlyozás" intézményi ajánlás mellett a Concorde elemzési csapata megkezdte a CIG Pannónia részvényeinek követését - közölte a brókercég. A Concorde által számított 12 havi 319 forintos célár csaknem 50 százalékkal haladja meg a pénteki záróárat. Délben az árfolyam 14,9 százalékos plusszal 247 forinton állt.

A Concorde-nál úgy gondolják, hogy az elmúlt években elkezdett és várhatóan idén is folytatódó költséghatékonysági intézkedéseknek köszönhetően a Pannónia - magyar számviteli előírások szerint számított - életbiztosítási eredménye a tavalyi 410 millió forintról 757 millió forintra nőhet ebben az évben, míg a jövő évi eredmény - várakozásuk szerint - 1,3 milliárd forintot tehet ki. Az egy részvényre jutó nettó eredmény 2014-ben 12 forint, 2015-ben várhatóan 21 forint lehet - áll a Vágó Attila által jegyzett elemzésben.

Jelentős alulértékeltséget látnak

Amennyiben a Pannónia az életbiztosításokon elért teljes 2014-es adózott eredményét kifizeti osztalékként, - aminek a concorde-osok szerint nincs akadálya -, a részvény osztalékhozama 10 százalék lenne. Mindez a részvény árfolyamában rejlő emelkedési potenciállal együtt elméletileg 67 százalékos hozamot eredményezhet a befektetőknek a következő 12 hónapban.

A CIG részvényei 9,7-szeres 2015-ös előretekintő P/E rátán forognak, miközben a sajáttőke-arányos nyereség (ROE) az elkövetkező 5 évben becsléseink szerint évente átlagosan 16,5 százalék lehet. A Pannónia - az összehasonlításhoz kiválasztott versenytársakhoz képest - 12-25 százalékkal alulértékelt.

A Concorde prognózisa szerint a 2014-es évben a magyar életbiztosítási piac stagnálást mutat majd, amit egy lassú, a nominális GDP bővülési ütemének mintegy 50 százalékát elérő, 1-1,5 százalékos bővülés követhet az elkövetkező években. A növekedés hajtóereje a nyugdíj-megtakarításokhoz kapcsolódó biztosítások, a hagyományos biztosítási termékek, illetve az időskori betegápoláshoz kapcsolódó biztosítási konstrukciók lehetnek.

Ennek megfelelően a Pannónia egyre nagyobb hangsúlyt fektet az időskori öngondoskodással kapcsolatos és az egészségügyi kockázatok kezelésére hivatott biztosítási termékek értékesítésére, illetve a kevésbé tőkeigényes hagyományos életbiztosítások piacán történő terjeszkedésre. Mindeközben minden bizonnyal ügyel majd a szilárd tőkehelyzet fenntartására. Ez a stratégia segíthet a regionális versenytársakkal szembeni alulértékeltség csökkenésében.

Tekintettel azonban a 2010-ben eladott biztosítások gyengébb minőségű portfóliójára, valamint a belföldi piacon zajló intenzív versenyre, a biztosítási díjakból származó bevétel a következő három évben évente átlagosan három százalék körül csökkenhet, és leghamarabb 2017-ben mutathat majd újra egyszámjegyű növekedést.

Az apadó díjbevétel ellenére, a biztosító nettó eredménye a kezelt tartalékokkal együtt fokozatosan nőhet. Ez a kettőség előreláthatóan még két-három évig jellemezheti a vállalat működését.

Rengeteget fizethetne

A brókercég feltételezései szerint a biztosító - a részvényesi értékteremtés érdekében - hatékonyabb tőkegazdálkodást folytat majd a jövőben. A Pannónia elvileg akár a teljes éves adózott eredményét is kifizethetné osztalékként a jövőben anélkül, hogy a tőkehelyzete meginogna. Sőt, a társaság az érvényben lévő Szolvencia I szabályok alapján kalkulált szolvencia (tőkemegfelelési) mutatója pillanatnyilag annyira erős tőkehelyzetről tanúskodik (230 százalék), hogy nincs elméleti akadálya a tőkemegfeleléshez szükséges tőke feletti saját tőke osztalékként való azonnali kifizetésének.

Mindez - a Concorde szerint - egyszeri, részvényenként 60 forintos osztaléknak felelne meg. Ugyanakkor el kell ismerni, hogy a 2016-től életbe lépő Szolvencia II szabályozás által támasztott várhatóan szigorúbb tőkemegfelelési követelmények miatt a társaság tartalékolni fogja az eredményét, így a tényleges osztalék nagymértékben eltérhet az elméletileg maximálisan kifizethető összegtől. A biztosító értékelésekor viszont érdemes és helyesebb a potenciálisan kifizethető osztalékot alapul venni.

A Pannonia a Szolvencia I által támasztott tőkekövetelményeknek messzemenően eleget tesz, és a brókercég szerint a 2016-től bevezetésre kerülő, szigorúbb Szolvencia II szabályoknak is képes lesz majd megfelelni. Amennyiben az új szabályoknak történő tőkemegfelelés kérdésessé válna, a biztosító alighanem kockázatot csökkent, és nem emel tőkét. Éppen ezért a jövőben nem számítanak további tőkebevonásra a Concorde-nál.

Célkeresztbe is kerülhet

A Pannónia célkitűzése a jelenlegi mintegy négy százalékos piaci részesedésének fokozatos növelése a hazai életbiztosítási piacon. A terjeszkedést banki partnerkapcsolatokra, saját hálózatra, illetve független értékesítőkre kívánja építeni. A biztosító mindemellett új termékek értékesítésével, valamint más biztosítók ügyfélportfóliójának megvásárlásával is elérheti piaci részesedésének növekedését. Az utóbbit reális áron. Ugyanakkor, a Concorde véleménye szerint, a biztosító már most kiváló felvásárlási célpont egy érettebb, hasonlóan terjeszkedésben gondolkodó külföldi tulajdonú életbiztosító számára. Így tehát nem zárhatjuk ki annak a lehetőségét, hogy a jövőben a Pannónia akvizíciókat hajt majd végre, ám az is előfordulhat, hogy idővel, az életbiztosítási piacon zajló versenyben felvásárolják.

A biztosító új vezetésének irányítása mellett teljesített két egymást követő nyereséges negyedév (a tavalyi negyedik negyedév, illetőleg az idei első negyedév), a szemmel láthatóan költségtudatos működésre való törekvés, az immáron reálisnak tekinthető üzleti célkitűzések, és a biztosítóba eddig milliárdokat befektető Vinton Vagyonkezelő ("kvázi" főtulajdonos) elkötelezettsége a biztosító tartós nyereségességének fenntartása iránt mind olyan tényező, amely jó eséllyel erősíti a befektetők bizalmát a Pannónia irányába. A brókercégnél úgy gondolják, hogy a Pannóniának a következő években végleg sikerülhet tartósan nyereségesen működni, aminek előbb-utóbb a részvényárfolyam erősödésében is tükröződnie kell.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

RealMan, 2014.07.21 17:28

Zseniális pénzügyér???? Meleg van ma...Mo-n.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Abbe, 2014.07.21 16:48

@bogyu: Ennyit ért a dicső jobber szakmai tudása a magánszektorban!
Ezek után milyen alapon tételezi fel bárki, hogy pénzügyminiszternek , nemzeti bankárnak alkalmas volt?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

bogyu, 2014.07.21 15:07

Miután kiszállt, illetve kipucolták belőle az első Orbán kormány zseniális pénzügyérét, a devizahitelesek védőangyalát, az alapkamat rekordhajhász Járai Zsigmondot, talán mehet is a cég valamire.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html