Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
Nagyfokú együttmozgás volt tapasztalható az elmúlt időszakban a részvénypiacok (főként az S&P-500-as index), illetve az árupiacok között. A legszembetűnőbb az olaj esetében volt a korreláció, ahol az összes nagyobb fordulat szépen látszik az árfolyamgörbén. A márciusi mélyponttól a kockázatvállalási étvágy felerősödésével (és a dollár gyengülésével) egyenes út vezetett a július eleji csúcsokig - vázolta az elmúlt hónapok történéseit Szűcs Örkény, a Solar Capital vezérigazgatója. Nyáron továbbra is a készpénzvezérelt mozgás dominálhat, de nagy a valószínűsége egy visszatesztelésnek is. Az optimizmus újbóli feltámadásával aztán a támaszszintekről fordulhatnak az árupiacok és folytathatják hegymenetüket.

A cukor ára január eleje óta 50 százalékkal emelkedett és a tőzsdei korreláción kívül a második legnagyobb termelő és egyben legnagyobb felhasználó, India piaca volt a fő mozgató tényező - mondta a Napinak All Azawi Márk, a Solar Capital üzletkötője. Az ország termelése ugyanis várhatóan csaknem a felére esik vissza az idén. A növények növekedése szempontjából igen fontos monszunesők elmaradása miatt India három éve először importőrré válhat, tovább növelve a kínálati oldal szűkösségét és tovább hajtva az árakat.

Kávéfronton most leginkább az arabicára érdemes figyelni. Ez a fajta ugyanis igen nagy korrekción esett át, miután az ára fontonként 145 centről 115-re esett vissza. Technikailag a 110 centes fontonkénti mélypont visszatesztelése után emelkedés indulhat, amennyiben 120 cent felett megerősítés érkezik, akár 130-135 centig is elmehet az arabica ára - jelentette ki a Solar üzletkötője.

A másik fontos kávéfajta, a robusta a szokásostól eltérően elszakadt az arabica mozgásától. Három hónapos hírínség melletti oldalazás után 2-3 hete volt tapasztalható nagyarányú likvidálás, amelynek során többéves mélypontot ütött ennek a kávénak a jegyzése. Bár technikailag van benne felfelé mutató potenciál, nagyon kockázatos, ráadásul az arabica likvidebb és nagyobb mozgás is van benne.

A narancslénél az elmúlt hét elején egyetlen nap alatt közel 10 százalékos ugrás volt tapasztalható, ismeretlen megbízók fundamentális megalapozottság nélkül ugyanis jelentős határidős kontraktusok vételére adtak megbízást. Egyebek mellett ez idézte elő, hogy az elmúlt hónapban 26 százalékot emelkedett a narancslésűrítmény árfolyama. A brazil citrusligetek körül minden rendben, ugyanakkor a hurrikánszezon veszélyeztetheti a floridai mezőket.

A viharoknak ugyanis kedveznek az átlagosnál melegebb tengeráramlatok, és emiatt kedden a narancslésűrítmény ára kilenc hónapos csúcsra is szökött. Ez a hír a nagyobb léptékű long állománnyal megtámogatva rövid távon kedvez ugyan a magasabb árszinteknek, a fundamentumok azonban nem indokolják a fontonkénti 1 dollár körüli árfolyamot, legkésőbb szeptemberben komolyabb korrekció várható - hangsúlyozta All Azawi.

A narancslé piacán a jó termés és a jellemzően illikvid piac miatt nem is lát túl nagy mozgási lehetőséget Hont András, a Hamilton üzletkötője. A kifejezetten kedvező időjárási viszonyok miatt jó termés negatív hatással lehet viszont a gabonák, a búza, a kukorica és a szója árfolyamára is - jelentette ki Hont. A kukorica esetében ugyan 30 éves mélyponton vannak a raktárkészletek, a várható jó termés azonban ezt ellensúlyozhatja. Az aratást követően jelentkező túlkínálat azonban őszre kifuthat, és akkor újabb árfolyam-emelkedés következhet.

Hont jövő év elejére hordónként 80-90 dollárra várja az olaj kurzusát. Addig is rövid távon mérséklődhet az árfolyam a szakember szerint, de a mélypontok nincsenek veszélyben. Ha a befektetők 50 dollárig le is nyomják a jegyzést, azt csak további vételi pozíciók felvétele céljából teszik majd.

Az olaj számára a következő hónapok kritikusak lehetnek: augusztus második felétől szeptember elejéig ugyanis fokozott veszélyt jelentenek a Mexikói-öbölben található finomítókra a hurrikánok - mondta Szűcs, aki mindenesetre a negyedik negyedévre 70 dollárra várja az olaj hordóját.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!