Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Jó ideje felülteljesítő trendben vannak a részvényárfolyamok a Budapesti Értéktőzsdén. Egészen pontosan tavaly január óta tart az a folyamat, hogy a magyar részvények, euróban számolva is jobban tudnak emelkedni, mint fejlett piaci társaik. A BUX index DAX indexszel szemben mért felülteljesítése mellett az S&P 500-as indexszel szemben is felülteljesített ebben az időszakban. Arról, hogy ez egy tartós trend, s nem csak a korábbi évek lemaradásában egy pozitív korrekció, tavaly ősszel érkezett komoly technikai jelzés, s aki akkor szállt be a piacra, még az is komoly nyereséget tudott elkönyvelni.

Tegnap újabb pozitív jelzés érkezett a magyar részvénypiac jövőbeni várható teljesítményével kapcsolatban. Az ECB ülését követő emelkedésben ugyanis a DAX index megerősítette szerdai kitörését. Ez annyit tesz, hogy már a 14 napos volatilitás értékénél is nagyobb mértékben sikerült áttörnie azt az elméleti ellenállást, amit a 2015 december végi csúcs jelentett a mutató grafikonján, s ezzel megerősítést nyert, hogy a tavasszal jelzett pozitív trendforduló továbbra is életben van a német részvénypiacon (a német piacon való trendfordulóról itt írtunk részletesebben.)

DAX
Kép: www.markers.hu

Ez röviden annyit tesz, hogy a BUX index úgy van felülteljesítésben a DAX indexszel szemben, hogy közben maga a német részvényindex is emelkedő trendben van (ennek jelentőségéről itt írtunk). Ez pedig meglehetősen kedvező jövőképet sugall a magyar részvények várható teljesítményével kapcsolatban. Megjegyzendő, hogy a BUX felülteljesítése még akkor is élne, ha a DAX indexhez képesti relatív teljesítményében egy 5-10 százalékos korrekció következne be.

BUX(euró)/DAX relatív teljesítmény
Kép: Napi.hu

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!