Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Beletaposott az OTP a fékbe a negyedik negyedévben, így a várakozásoknál gyengébb eredményt ért el tavaly a bankcsoport. A visszaeséssel együtt így is olyan profitot ért el tavaly bankcsoport, amire régen nem volt példa, a visszaeső negyedik negyedéves profit elsősorban annak köszönhető, hogy vastagon fogtak a banknál az utolsó negyedévben azok a ceruzák, amelyek a céltartalékokat írták. Úgy tűnik, az OTP kihasználja a tavalyi évben bekövetkezett hitelezési fordulatot, s konzervatívan elkezdett bespájzolni a rosszabb időkre.

Az elemzők közül voltak már a gyorsjelentés előtt kifejezetten óvatosak, akik számítottak erre, így kérdés, mennyire sikerül a vártnál gyengébb számoknak valóban csalódást kelteniük a piacon a befektetők körében. A negyedik negyedéves fékezés ellenére ugyanis kifejezetten erős évet zárt a bank.

A negyedik negyedévben a bankcsoport konszolidált adózott eredménye 26,474 milliárd forint lett a várt 32,646 milliárd forint helyett. Ez gyakorlatilag megegyezik (azaz mindössze 200 millió forinttal elmaradt) az egy évvel korábbi hasonló időszak profitjával és hatalmas visszalépést jelent a harmadik negyedévben produkált 69,79 milliárd forinthoz képest. A visszaesés jól láthatóan a kockázati költségek, azaz céltartalékok hatalmas megugrásának volt köszönhető, míg ilyen célokra a bank a harmadik negyedévben 12,78 milliárd forintot, addig a negyedikben már 47,575 milliárdot tett félre.

Ezzel éves szinten a kockázati költségek elérték a 93 milliárd forintot, 2015-ben 220,7 milliárd forintot írt le a bank.

Az éves adózott profit így 202,4 milliárd forint lett a 2015-ös 63,1 milliárd forint után. A brutális növekedés persze látszott a bankpapír árfolyamán is. Egy évvel ezelőtt még csak 6000 forinton álltak, tegnap viszont már az előző napok negatív korrekcióját követően is közel 9000 forintért lehetett csak vásárolni belőlük a Budapesti Értéktőzsdén.

A 200 milliárd forint feletti régió annyira magas az OTP profitban, hogy arra utoljára 2008-ban volt példa a bankcsoportnál, akkor viszont a biztosítási üzletág Groupama-csoportnak történt értékesítése tolta meg több, mint 100 milliárd forinttal a nyereséget, most ekkora egyszeri tétel nem volt.

A jelentés szerint tavaly a támogató működési környezet mellett a bankrendszer profitált a kormányzat azon intézkedéseiből is (bankadó csökkentése, az otthonteremtési támogatás kiterjesztése), melyek a gazdaság hosszabb távon is tartós, kiegyensúlyozott fejlődését célozzák meg. Amint az az OTP számain jól látszik, tavaly bekövetkezett a régen várt pozitív fordulat a hitelezésben. A hitelportfóliók hosszú évek óta tartó lassú erózióját követően a nettó hiteláramlások egyértelműen a pozitív irányba fordultak szektorszinten, az erős hitelkihelyezési tevékenység hatására a vállalati hitelállományok már nőttek - írja a jelentés.

A bank tavaly novemberben vette át az AXA Bank magyarországi üzletágát, számai november óta már jelentkeznek az OTP számaiban, a konszolidáció várhatóan 2017 második felében történik majd meg.

A bank eredményeit az elmúlt években terhelő korrekciós tételek egyébként tavaly már nem nagyon jelentkeztet, ezek 1,3 milliárd forinttal növelték az eredményt (2014-ben -220 milliárd, 2015-ben -57 milliárd forint volt). A menedzsment azzal számol, hogy idén, a szlovák bankadót is beleszámolva ennek mértéke 15,4 milliárd forint lehet.

A tavalyi eredményben egyébként jelentősen átrendeződtek az erőviszonyok, jórészt az ukrán és az orosz leánybank javuló működésének hatására. Az orosz leánybank, köszönhetően az olajárban bemutatott fordulat miatt javuló orosz gazdasági környezetnek 20 milliárd forint profitot termelt, az ukrán leány 10,2 milliárdot. Itt nem is a pozitív szám mértéke az igazán fontos (bár a termelt profitok így is a csoport eredményének 15 százalékát hozták) hanem a 2015-höz képest bemutatott hatalmas javulás, ezek a számok 35,6 illetve 50,5 milliárd forinttal magasabbak az egy évvel korábbinál. A két leánybank eredményjavulása gyakorlatilag megmagyarázza a csoport eredményének tavalyi drasztikus növekedését.

Eközben profit gerincét a minimálisan (kb. 1,1 milliárd forinttal) csökkenő magyarországi profit adja változatlanul, az OTP Core 122 milliárd forinttal hizlalta a csoport nyereségét, s a bolgár leány változatlanul stabilan jól teljesít, 47,3 milliárd forint a 2015-ös 52,5 milliárd forint után.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!