Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Napi Gazdaság hétfői számának cikke

Kicsit többen hisznek abban, hogy képes lesz emelkedni a következő fél évben a BUX index, de ennél jobban nőtt azok száma, akik esést várnak. Ez derül ki a német ZEW intézet és az Erste Bank közös, a régióval foglalkozó 84 elemző és portfóliómenedzser megkérdezésével készített felméréséből. A felmérés adatai szerint 45,7 százalék várt magasabb indexértéket 6 hónapos időtávon, míg a csökkenésre számítók aránya 34,3 százalékra ugrott. Az ilyen felmérések jellemzője, hogy a szakemberek általában hivatalból optimisták, tehát az esetek nagy részében az optimisták tábora van túlsúlyban, azonban az emelkedést és esést várókból számolt bull/bear arány mostani, 1,3 körüli értéke elég alacsonynak tekinthető a felmérés ötéves történetében.

Ez kedvező jel lehet az ellentét-analízis szerint, hiszen ez azt feltételezi, hogy az adott piacon aki akart, pesszimista álláspontja miatt már eladott, s ezért lefelé már korlátozott lehet az árfolyamok további mozgása. Valóban, a felmérés ötéves történetét szemlélve kiderül, mindössze öt időszakban voltak ennyire pesszimisták a szakértők a magyar piaccal kapcsolatban, s ebből négyszer kisebb-nagyobb mértékű áremelkedés következett be a magyar részvénypiacon. Kivételt a 2008. februári időszak jelentett, amikor a májusi medvepiaci rallyt − amely szintén hangulati mélypontot követett − követően ismét masszív lejtmenet következett a piacon. A magyar részvénypiaccal kapcsolatos kedvezőtlen hangulat különösen érdekes annak fényében, hogy négy hónappal ezelőtt a szakemberek mennyire optimistán ítélték meg a magyar részvények kilátásait. A 20 ezer pontot közelítő BUX-értékeknél ugyanis még 3,6-es magasságban tartózkodott a bull/bear arány. Ekkora hangulatromlást eddig általában az azóta bekövetkezett korrekciónál nagyobb eséseknél lehetett megfigyelni.

Forintvárakozások

A forintot nem várják a jelenleginél erősebbre a megkérdezett szakértők, akiknek a véleménye az elmúlt hónap során kifejezetten kontraindikátornak bizonyult. (A forint várható árfolyamával foglalkozó - technikai elemzést is tartalmazó - cikkünk itt olvasható.)

Május elején ugyanis, amikor az euróárfolyam nagyjából a mostani szinten tartózkodott a forinttal szemben, 10 százalékkal többen vártak forinterősödést a következő időszakban, mint forintgyengülést, ehhez képest a piacon a hazai fizetőeszköz 5 százalékos leértékelődését hozó eladási hullám bontakozott ki. Most nagyjából ugyanannyian várnak erősödést, mint gyengülést − érdekes lesz megfigyelni, hogy ez a semleges álláspont mire vezet; a logikus az lenne, ha szűk sávban történő stagnálás követné ezt az állapotot.

Sereghajtó a gazdaság megítélése

A magyar gazdaság jelenlegi helyzetének megítélése változatlanul a legrosszabb a régióban, a felmérésben kapott mínusz 68 pontunk jelentősen elmarad a második legrosszabb Románia mínusz 44 pontjától is. Az elmúlt egy hónapban a szakértők szerint sok régiós ország gazdasági helyzete romlott, kivéve a lengyelt és a szlovákot.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!