New Yorkban a DJIA-30 index 0,09 százalékkal, az S&P-500 index 0,15 százalékkal, a Nasdaq Composite index 0,29 százalékkal kezdett alacsonyabban.

Az árfolyamok csökkenését részben a koronavírus-esetszámok növekedésének, részben pedig a folyamatban lévő első negyedéves tőzsdei eredménybeszámoló szezon fordulatainak tulajdonítják piaci szakértők. A szerdai csökkenéshez például nagyban hozzájárult a Netflix kiábrándító negyedéves eredménye is. A televíziós streamingszolgáltató vállalat részvénye a tőzsdén kívüli forgalomban a szerdai nyitás előtt közel tíz százalékkal gyengült.

A csökkenés kihatott a technológiai ágazat más nagyjainak a papírjaira is, az Apple, az Amazon.com, a Facebook és a Tesla részvényeifél és egy százalék közötti mértékben gyengültek.

Az olajárak szerdán nagyot estek, mivel Indiában, a világ harmadik legnagyobb olajfogyasztó országában növekedésnek indult a koronavírus halálesetek száma. Az amerikai kereskedési idő kezdetén a WTI nyersolaj ára 2,41 százalékkal állt alacsonyabban a nemzetközi kereskedelemben hordónként 61,16 dolláron, a Brent ára pedig 2,09 százalékkal csökkent 65,18 dollárra.

Az eurót 0,22 százalékkal jegyzik gyengébben 1,2007 dolláron. A főbb devizák kosarával szemben kalkulált dollár-index 0,19 százalékkal emelkedett 91,41 pontra. Az arany spot ára 0,31 százalékkal unciánként 1784,38 dollárra emelkedett - írja az MTI.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!