Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az egekben járó részvényárfolyamok közepette igencsak óvatossá váltak a Wall Street legendás befektetői, még azok is, akik általában optimisták szoktak lenni a tőzsdékkel kapcsolatban. A Marketwatch összeállította, hogyan vélekednek a "guruk" a jelenlegi piaci körülményekről. Az írás szerint ennek külön jelentőséget adhat az a tény, hogy hosszú idő után a passzív befektetési stratégiákat az első fél évben megverték az aktívak, azaz most már nem volt elég egyszerűen megvenni a piacot.

A kötvénypiaci gurunak tartott Jeff Gundlach, a DoubleLine Capital ügyvezető igazgatója például az elmúlt időszakban csökkentette portfóliói kitettségét a feltörekvő piaci és a bóvli-kötvények irányában. Ő attól tart, hogy a befektetői hangulat hamarosan fordulni fog, s ennek ezekben az eszközökben lehet a legfájdalmasabb a hatása.

Ő úgy véli, ez nem feltétlenül egy rövid ideig tartó, ámde heves esésben fog testet ölteni, de szerinte ennek ellenére nem árt felkészülni. Ha megvárod, amíg a kiváltó esemény bekövetkezik, akkor már csak rosszabb árakon lehet majd eladni - mondta nemrég a Bloombergnek adott interjújában. Ezért azt tanácsolja a befektetőknek, kezdjenek el nézelődni a kijárat irányába.

A szintén legendás befektetőnek tekintet Carl Icahn egyszerűen túlértékeltnek gondolja a részvényeket. Pedig ő rendszerint optimista szokott lenni, s gyakran olyan befektetésekbe is hajlandó beszállni, amelyeket mások már leírtak. Icahn jelenleg nem lát igazán kedvező vásárlási lehetőséget a részvénypiacon miután az árfolyamok ennyit emelkedtek. A CNBC-nek nemrég úgy nyilatkozott, ha ránéz a részvények értékeltségére, csak csodálkozik, azok hogyan emelkedhettek ilyen magasra.

Az Oaktree Capital alapítója, a milliárdos Howard Marks nemrég egy hosszú írásban figyelmeztette befektetőit egy lehetséges, komolyabb piaci korrekció esélyeire és veszélyeire. A hosszabb írás önmagában is megérne egy komolyabb összefoglalót, azonban a lényege a következő: jelenleg minden körülmény együtt áll, amelyekben rosszabb időszakokban csak reménykedni tudnak a befektetők.

Ennek eredményei a jelenlegi árfolyamok, azonban a befektetők túlságosan is kockázatkerülővé váltak, s a piac túlzsúfolt lett. Úgy látja, most agresszív befektetők az átlagosnál nagyobb kockázat mellett vállalnak be magas kockázatú ügyleteket, s ez összességében veszélyes kombinációt teremt. A mostani környezetben minden olyan jellemző megtalálható, amely a korábbi lejtmeneteket megelőzte.

Bár a tőzsdéről, a tőzsdei árfolyamokról szinte soha nem szokott pesszimistán nyilatkozni Warren Buffett, a Berkshire Hathaway gurujának tettei önmagukért beszélnek. Mondása szerint ő inkább vesz egy varázslatos céget jó áron, mint egy jó céget varázslatos áron. Magyarul hiába optimista, ha valami drága, azt nem veszi meg. Márpedig az elmúlt időszakban a Berkshire Hathaway meglehetősen kevéssé volt aktív a nagyobb vásárlásokban, amit mi sem mutat jobban, hogy a cég készpénzállomány a 2013-as 30 milliárd dollárról június végére 100 milliárd dollárra emelkedett - hívja fel a figyelmet az összefoglaló.

Soros György ennél jóval egyértelműbben számít egy komolyabb piaci lejtmenetre. A Wall Street Journal korábbi értesülései szerint a milliárdos hedge-fund vezér komoly tétekkel shortolja a részvényeket és vásárol aranyat ennek megfelelően. Bár neki sincs mindig igaza, hiszen Trump megválasztását követő időszakban már figyelmeztetett arra, hogy a piacoknak komoly problémákkal kell szembesülniük, s ez a jóslat egyelőre nem igazoldott be. De Soros György befektetőként nem véletlenül szerezte hírnevét, s illik odafigyelni arra, amit tesz - emlékeztet az írás.

David Tepper, az Appaloosa Management hedge-fundtól nem ennyire pesszimista, azonban jóval kevésbé derűlátó, mint volt pár hónapja. Ő azt tanácsolta, hogy a befektetők tegyenek félre némi készpénzt, ha aggasztónak találják a meglehetősen elszállt tőzsdei árazásokat. Tepper problémája az, hogy szerinte az elmúlt évek jegybanki beavatkozásai jelentősen eltorzították a kötvénypiacokat, s nem tudni, hogy ez hogyan befolyásolja a tőzsdéket, de komoly az esélye, hogy gondot okozhat.

Paul Singer, az Elliott Managament nevű hedge fund kirakatarca eközben a passzív befektetési formák, s azon beül is az ETF-ek (tőzsdén jegyzett alapok) egyre nagyobb térhódítása miatt aggódik. Ő úgy véli, ezek túlságosan nagy súlya segíti a csordaszellem kialakulását a piacon. Szerinte lassan elfogynak az aktív befektetési stratégiát folytató befektetők a piacról, ami ahhoz vezethet, hogy mindenki egy irányba megy egy idő után. Ez ahhoz vezethet, hogy ha hirtelen fordul a hangulat, az drámai lesz, s nem lesznek olyan vásárlók a piacon, akik megállíthatnák az esést.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!