Az amerikai piacokon esés, illetve stagnálás volt szerdán, Ázsiában pedig újra előtérbe kerültek a globális növekedési félelmek - mondta az MTI-nek Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője.

Miután az európai határidős indexek is negatív képet festenek, így Magyarországon is eséssel nyithatnak a tőzsdék - mondta az elemző. A kereskedés irányát a későbbiekben a napközben történő események befolyásolhatják, délután érkeznek például az amerikai makrogazdasági adatok - fűzte hozzá.

Bosnyák Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. részvényelemzője az MTI-nek küldött kommentárjában szintén úgy vélekedett, hogy a gyengébb ázsiai makroadatok miatt enyhén eshet Európa nyitásban, és ezzel a magyar piac is.

Pénteken publikálja negyedik negyedéves gyorsjelentését az OTP, így ma kivárás jellemezheti a papírt - jegyezte meg az elemző. Szerinte a Mol tovább folytathatja lecsorgását, miután majdnem egy hete közzétett jó gyorsjelentése és a kedvező nemzetközi hangulat ellenére sem tudott emelkedni.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 293,80 pontos, 0,72 százalékos csökkenéssel, 40 525,28 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt. A Mol árfolyama 6 forinttal, 0,18 százalékkal, 3266 forintra csökkent, 2,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 90 forinttal, 0,76 százalékkal, 11 760 forintra esett, forgalmuk 5,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom 1 forinttal, 0,22 százalékkal, 466 forintra erősödött, forgalma 115,3 millió forint volt. A Richter-papírok 115 forinttal, 2,08 százalékkal, 5425 forintra gyengültek, forgalmuk 2,5 milliárd forintot ért el.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!