Az eurozónás országok leminősítése óta nem tud az EUR/CHF árfolyama érdemben 1,21 fölé kerülni - hívja fel a figyelmet reggeli kitekintőjében Karsai Péter, a Commerzban elemzője. Ennek hatására a forinttal szembeni kurzus egy hete beragadt a 252,50 - 259,00 közé. Az unió háza tájáról kis eséllyel érkezik mostanában jó hír, és mivel az IMF szerződéskötés jó ideig várat még magára, huzamosabb ideig 250 felett maradhat a CHF/HUF keresztárfolyama - véli a szakértő.

A forint euróval szembeni árfolyamán, segített viszont, hogy a kínai gazdaság, 8,9 százalékkal nőtt 2011 utolsó negyedévében. Ez 2,5 éve a legalacsonyabb GDP statisztika ugyan, de az előzetes várakozásokat így is felülmúlta. Ennél fogva
"kockázatvállalósabb" a keddi hangulat, ami meg is látszik az EUR/HUF árfolyamán, amely 312,50-ről 310,50 közelébe erősödött.

Nemcsak a forint, hanem a korona és a zloty is tudott valamelyest erősödni. Kedden az Európai Bizottság
igyekszik nyomást gyakorolni Magyarországra azzal, hogy kötelezettségszegési eljárást indít három témában, melyek közül a legfontosabb a jegybanki függetlenség kérdése. Holnap Orbán Viktor fel fog szólalni az Európa Parlamentben, ahol igyekszik majd eloszlatni a felmerült kételyeket. Karsai szerint azonban kicsi annak az esély, hogy a miniszterelnöki felszólalás
elegendő lesz. Az EU garanciákat fog kérni az IMF-EU készenléti hitelcsomagért cserébe.

QP | Quality Placement

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!