Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A technikai elemzések nagy része a magyar piacon a forintban megadott árfolyamokon készül, ami helyes is. Azonban egy olyan instrumentum esetében, mint az OTP részvények érdemes időnként egy pillantást vetni az euróban számolt árfolyamokra is, hiszen a külföldi intézményi befektetők jelentős része - ha fájó is - de nem forintban, hanem euróban, esetleg dollárban tartja nyilván portfóliója teljesítményét.

Bár az OTP részvények forintban számolva elkezdték betölteni azt a rést, amelyet tavaly ősszel a zuhanás közepén hagytak maguk után, azonban euróban számolva még nem, mivel a magyar fizetőeszköz tavaly ősszel a jelenleginél sokkal erősebb volt. Ráadásul, ami még szomorúbb, az euróban számolt értékek esetében a bankpapír még a medvepiac szorításából sem tört ki teljesen, mivel - egyelőre - nem sikerült áttörni azt a csökkenő trendvonalat, amely a 2007-es csúcstól uralja a bankpapír piacát. A következő napok teljesítménye így kifejezetten sorsdöntő lehet a bankpapírnál, legalábbis technikai szemszögből. Eldől, hogy ki tud-e törni a részvény a több mint két éve tartó medvpiac szorításából, vagy ezúttal lekűzdhetetlen akadályt gördít elé a medve.

Ha azonban ezt az akadályt is sikeresen legyűri, akkor végleg kisüthet a nap, s vélhetően a pesszimisták utolsó képviselői is meg kell emésszék a március óta tartó bikapiac tényét.

Íme az elgondolkodtató chart:

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!