Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A nagy papírok közül a Mol volt a legnagyobb vesztes, árfolyama 1,26 százalékkal 17 255 forintra csökkent, 1,5 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 0,27 százalékkal 7490 forintra esett, forgalmuk 4,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom 0,89 százalékkal 451 forintra erősödött, forgalma 584,3 millió forint volt.

A Richter  0,51 százalékkal 5825 forintra gyengült, forgalma 1,8 milliárd forintot ért el.

Kiss Mihály, a Raiffeisen Bank részvénykereskedője az M1-en kifejtette: több napi emelkedés után természetes, hogy kisebb korrekció következik, a nyerős pozíciókat a befektetők ilyenkor előszeretettel zárják. Másrészt az Európai Központi bank (EKB) ülése után kicsit csalódott volt a piac, mert az irányadó bank nem változtatott sem az irányadó kamaton, sem a kamatfolyosón, és nem jelentett be semmilyen további monetáris akciót. A nemzetközi piacok is mínuszosak voltak, a DAX index napközben mínusz 1,5 százalékon volt, most mínusz 0,6 százalékon áll.

A devizapiacon a dollár az EKB kamatdöntését követően erőteljesen gyengült, 273,50-ig zuhant a forinttal szemben. A forint erősödni tudott, hat hónapos csúcsára került az euróval szemben, 308 alatt is járt az árfolyam.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!