Engedélyezték a Biomedical Nyrt. tőzsdei bevezetését, amelynek tervezett  időpontja június 29-e. A cég alaptőkéje 805,5 millió forint, amely 8,055 millió darab 100 forintos törzsrészvényből áll. Ezek túlnyomó része a legutóbbi állapot szerint két magánszemély, Lengyel Zsolt Dániel és Végh Ferenc, kisebb része négy további magánszemély tulajdonában volt.

Mivel a Társaság 2010 novemberében alakult, ezért előre láthatólag a következő években minimális nyereséggel kalkulál. Amint a kibocsátási tájékoztató írja, a társaság tevékenységének célja "a hidrogén ipari méretű tárolásának kifejlesztése, gyártása (abszorberek, kémiai tárolók), illetve a hidrogén akkumulátor megvalósítása". Ezzel összefüggésben a szükséges fejlesztéseket és beruházásokat realizálná, és a "megvalósult ipari termékek belföldi, uniós, és tengeren túli kereskedelme" lenne a profilja. A dokumentumban két helyen is törénik utalás egy találmányra, amelynek szabadalmaztatása lenne a "külföldi terjeszkedés feltétele".

A tájékoztató elkészítésének időpontjában azonban a cég még nem rendelkezett bejegyzés alatt álló vagy bejegyzett szabadalommal. Ugyanígy nem látható az sem, hogy kinek és miért lenne érdemes a részvényekből vásárolnia a jól értesült bennfenteseken kívül. A cégadatokban szereplő fő tevékenységgel, a gyógyszerek, gyógyászati termékek nagykereskedelmével a jelek szerint a társaság mégsem tervez foglalkozni.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!