Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Idén és jövőre is gyenge marad a gazdasági növekedés, de ez ebben a hónapban még nem ért kamatdöntést az Európai Központi Bank szerint - így marad az irányadó refinanszírozási kamatláb 0,75 százalékon. A kamatdöntést követő sajtótájékoztatón ezért a legnagyobb izgalmakat az új, hamisításbiztosabb euróbankjegyek bemutatása okozta, bár a befektetők azért figyeltek Mario Draghi ECB-elnök szavaira is, főként a decemberi kamatvágás beharangozására tekintettel. Ez utóbbira vonatkozó újságírói kérdésre Draghi sokatmondóan azzal felelt, hogy "minden ülésen minden eszközt megvitatunk" - a szeptemberi ülésen ugyanis még azt állította, hogy nem vetettek fel ilyen lépést. Egy értelmezés szerint ezzel gyakorlatilag bejelentette a következő havi kamatvágást - az viszont továbbra is kérdés, hogy elér-e ezzel bármit is az ECB reálgazdaságban.

Az ECB olasz elnöke korábbi nyilatkozataiból ismert frázisokat mondott: elismételte, hogy nagyok lefelé mutató kockázatok, a gazdaság pénzügyi és a nem pénzügyi szektoraiban is további kiigazításokra van szükség, az inflációs pálya pedig a korábbi elképzelés szerint alakul, tehát idén külső okok miatt valamivel 2 százalék felett lesz, majd jövőre ez alá bukik majd. A romló makropálya tükröződni fog a decemberi prognózisokban is - előlegezte meg. Megfigyelők szerint egyszerre próbált a piaci szereplők felé bizalmat, a reformok felpuhítására hajlamos kormányok felé pedig bizalmatlanságot sugározni; nem ismételte meg azonban szerdai németországi gondolatait, miszerint az euróválság már behatolt a német piacra.

Draghi mindenesetre a baljós jelek és a gyenge konjunktúra ellenére hosszú távon optimista, szerinte a megszorításokból és strukturális reformokból idővel lesz növekedés és munkahelyteremtés, és azt állította, hogy a legeladósodottabb országok GDP-hez viszonyított aránya már javult (kérdés, hogy mire gondolt, hiszen Görögország és Olaszország esetében éppen hogy nőtt az arány). Ezzel tehát az ECB elnöke egyetért a szigorú költségvetési politikát kikényszerítő Európai Bizottsággal, szembehelyezkedik viszont az egy hónapja a fiskális multiplikátor (tehát a költségvetési politika növekedésre gyakorolt hatásának szorzója) alulbecslése miatt önkritikát gyakorló IMF-fel. Az ECB határozott költségvetési politikai véleménye - ami monetáris intézkedéseiben is visszaköszön - egyelőre viszonylag kevés vitát váltott ki, pedig ez könnyen értelmezhető a jegybanki szerepen való túllépésként.

Draghi beszélt a meggyengült európai országokban folytatott kötvényvásárlási politikákról is. Az ECB továbbra is "készen áll" a nyílt kötvényvásárlási program (OMT) beindítására, ehhez azonban továbbra is igényt tart bizonyos feltételek kielégítésére. A reformfeltételeket előíró hivatalos spanyol mentőprogram hiányában tehát továbbra sem fogják beindítani a kötvényvásárlásokat. Nem változott az ECB álláspontja az újabb görög adósságátrendezéssel kapcsolatban sem - az európai jegybank továbbra sem akar hallani egy olyan forgatókönyvről, amiben saját kötvényállományán leírásokat kellene elkönyvelnie. Ez Draghi szerint monetáris finanszírozással lenne egyenértékű, amit tilt az ECB alapító okmánya. A görög kötvényeken esetlegesen elkönyvelt profit egy részét ugyan átutalják majd a görög kormánynak, Draghi elmondása szerint azonban ezzel "nagyjából végeztek" az országnak nyújtott segítséggel.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!