Sírás lett a vége New Yorkban

A csütörtöki emelkedést követően nagyot estek pénteken a vezető New York-i részvényindexek, így zsinórban második hetüket zárták veszteséggel.
NAPI Online, 2008. november 15. szombat, 12:03
Fotó:

A befektetők hangulatát jelentősen befolyásolta, hogy októberben a vártnál nagyobb mértékben, 2,8 százalékkal esett vissza az USA kiskereskedelmi forgalma. Jókedvet az sem hozott a piacra, hogy a michigani egyetem fogyasztói bizalmi indexe javult novemberben.


A DJIA 3,8 százalékos mínusszal napi mélypontja közelében, 8497 ponton fejezte be a kereskedést, így a heti veszteség 5 százalékot tett ki. Az index 30 komponenséből csak kettő nem esett - a legnagyobb, 8 százalékot közelítő zuhanást a Home Depot és az Intel hozta össze, de a JP Morgan Chase is 7 százalék feletti bukást könyvelhetett el. A Citigroup részvénye ugyanakkor erősödött, miután értesülések szerint legalább tízezer fős globális létszámleépítésre készül. A General Motors szintén északnak vette az irányt, a piac abban bízik ugyanis, hogy a kormány közbelép és megmenti a csődtől az autógyártót.

Az S&P-500 pénteken 4,2, a hét egészében 6,2 százalékot veszített, Nasdaq Composite-nak pedig 5 illetve közel 8 százalékos bukta jutott. A techszektorban a Nokia figyelmeztetése tarolt, amely szerint jövőre a mobiltelefon-piac szűkülése várható - a finn cég részvényei 11 százalékkal zuhantak. A Sun Microsystems részvényeit a Citihez hasonlóan jelentős létszámleépítési tervek erősítették.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK