Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A BUX nem lépett ki a 17 300 pont körüli, roppant szűk sávjából egészen délután fél háromig, amikor is közzétették az Egyesült Államokban a nem mezőgazdasági munkahelyekről szóló hivatalos havi jelentést. Ez némi csalódást okozott - olyan nagyot azért nem, hogy a piac előre örülni kezdjen az újabb QE miatt -, ezért innen szép egyenes vonalban esni kezdett a vezető index. A zárószakaszban aztán még lejjebb rántották a BUX-ot, ezért napi mélypontján, 17 097 ponton zárt az index, ami 1,25 százalékkal alacsonyabb a csütörtöki utolsó értéknél. A forgalom már-már sokkolóan alacsony volt, bár a délután adat után érezhetően élénkült valamelyest - ám így is mindössze 4 milliárd forint értékben cseréltek gazdát a részvények a pesti börze parkettjén.

Mind a négy vezető papír eséssel zárt, a komolyan vehető részvények között egyedül az Egis értéke nőtt a nap folyamán. Az OTP-re 3540 forinton született az utolsó kötés, ami 0,6 százalékos visszaesést jelent. A bankpapír ezzel jobban megúszta, mint a Mol, amelyet a globális növekedési félelmek miatt visszaeső olajár tartott nyomás alatt: az olajrészvény 1,5 százalékos eséssel 16 100 forinton állt meg. Ennél is nagyobbat, több, mint 2 százalékkal esett a Magyar Telekom 433 forintra, gyakorlatilag hír nélkül. Ellentétesen mozgott a Richter és az Egis: előbbi 1,1 százalékkal 36 500 forintra esett, utóbbi viszont 0,4 százalékot erősödött, s 15 105 forinton zárt. Feltűnő még az E-Star, ahol a jelek szerint már-már a csődöt árazzák a piacok, hiszen a likviditási gondokkal küszködő cég részvénye mélyen az ezerforintos lélektani határ alatt ütött negatív történelmi rekordot: a limittel, 15 százalékkal zuhanó részvény 864 forinton állt meg.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!