Franciaország harmadik legnagyobb bankja, a SocGen 1600 fős leépítésre készül - írja a Reuters. A karcsúsítás főleg a vállalati és a befektetési banki egységeket érinti majd, a célja pedig az, hogy növeljék a hitelintézet profitját, a tavalyi év ugyanis elég szerényre sikeredett. A leépítés az egyik eleme annak az 500 millió eurós megszorításcsomagnak, amelyet februárban jelentettek be.

A hitelintézetnek jelenleg 18 ezer alkalmazottja dolgozik vállalati és befektetési banki területen 30 országban, a leépítés Franciaországban 750 dolgozót érint, de ők választhatnak, hogy végkielégítést kérnek-e, vagy elfogadnak egy másik állást a bankon belül. A New York-i és londoni bankárokat kirúgja a SocGen. Franciaországban körülbelül 50 bróker munkahelye szűnik meg - mondta a hírügynökségnek egy szakszervezeti képviselő. Őket nehéz lesz a bankon belül másik állásba áthelyezni, mivel ezzel elveszítik a bónuszukat, ami elég jelentős részét teszi ki a bérüknek.

A veszteséges ügyfeleket is kirúgják

A keddi bejelentés szerint Bruno Benoit, a kötvény- és devizaüzletág vezetője is elhagyja a bankot, amelynél a vállalati és befektetési banki terület nyeresége a felére csökkent tavaly az utolsó negyedévben. A hírre egyébként a hitelintézet részvényeinek árfolyama emelkedett. A banknak nincs sok választása, ha meg akar felelni a szigorú tőkekövetelményeknek - magyarázta Ion-Marc Valahu, a Clairinvest portfóliómenedzsere.

A SocGen néhány üzletágat teljesen be fog zárni, köztük a Descartes sajátszámlás kereskedési egységet, az árukereskedési és a kötvényüzletág méretét pedig csökkenti. Ezek helyett a nagyobb nyereséget hozó részvényderivatíva üzletágra és a privátbanki szolgáltatásokra helyezik át a hangsúlyt, emellett a vagyonkezelési részleget próbálják fejleszteni. A kevés nyereséget hozó ügyfeleket is elküldik majd.

Az alacsony kamatkörnyezetben a lakossági banki üzletágak megtérülése romlott, de a vállalati és a befektetési üzletágra sem volt érdemes támaszkodni, az onnan jövő bevétel ugyanis kiszámíthatatlanabb. A SocGen még a versenytárs bankoknál is rosszabbul járt, a részvényei az idén is 3 százalékos mínuszban vannak, 12 hónap alatt pedig 39 százalékot estek, miközben a többi európai nagybank ebben az évben már pluszban áll.

Az OTP veszi meg a régiós bankokat

A hitelintézet a rá nehezedő nyomás miatt a korábban tervezettnél is több eszközt adhat el, hogy megfeleljen a tőkeelvárásoknak. Az átszervezésektől összesen 10 milliárd eurós összeget remélnek, amire szükség is van, mivel az Európai Központi Bank (ECB) legutóbbi stressztesztjén a francia bankok közül a SocGen teljesített a leggyengébben. A cél érdekében a SocGen kivonul Kelet-Európából, aminek egyik folyománya, hogy kevesebb emberre lesz szükség a lakossági területen is, így a párizsi központban is leépítések lesznek - mondta Severin Cabannes megbízott vezérigazgató.

A SocGen régiós bankjaiból a magyar OTP is szemezgetett, és vásárolt már többet. Először a horvát Splitska bankát vette meg, majd megszerezte a bolgár Expressbankot, egy albán, egy szerb és moldovai és egy montenegrói leányt is. Az albán SocGen vételárát néhány nappal ezelőtt utalta át a magyar bank a francia hitelintézetnek.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!