Első ízben emelkedett 10 ezer milliárd dollár fölé globálisan a negatív hozamú államkötvények állománya. Ezek azok a kötvények, amelyeken garantáltan veszít nominálisan a befektető, ha megvásárolja és lejáratig megtartja azokat. Az ilyen eszközök egyre nagyobb részét teszik ki a globális tőkepiacokon elérhető befektetéseknek, ahogy a jegybankok ösztönzői és a befektetők befektetési és hozamkényszere felfelé hajtja a kötvényárakat - írja a Financial Times.

A negatív hozamot biztosító államkötvények állománya 5 százalékkal emelkedett májusban, s a hó végére a lap szerint elérte már a 10,4 ezer milliárd dollárt. A nagy növekedést elsősorban az olasz, a japán, a német és a francia kötvényárfolyamok okozták a Fitch jelentése szerint.

Köszönjük a jegybankoknak

Az először csak a rövidebb lejáratú papírokra jellemző negatív hozam hullámai mára elérték egyes országok esetében a kifejezetten hosszabb lejáratú papírokat is, a 7 éves német Bundok, vagy a 10 éves japán kötvények mára szintén ebbe a táborba tartoznak, köszönhetően az Európai Központi Bank (ECB) és a Bank of Japan kamatcsökkentéseinek és kötvényvásárlási programjainak.

Persze a jegybanki kötvényvásárlási akciók csak az egyik tényezői a folyamatnak, a biztonságos befektetéseket kereső, vagy arra kötelezett befektetők is hozzájárulnak a most látott jelenség kialakulásához - mondta a lapnak Robert Grossman, a Fitch elemzője. A folyamatot erősítik azok az új szabályozók, amelyek szigorították a bankok tőkemegfelelési mutatóit, s ezáltal kockázatmentes eszközök vásárlására kényszerítik azokat. De nem csak azok vásárolnak, akik rá vannak kényszerítve, azok az alapkezelők is vesznek ilyen kötvényeket, akik arra számítanak, hogy a jegybankok további vásárlásai még lejjebb hajtják a hozamokat, s a kötvények árát felfelé.

Kifizetődő volt a taktika

Ez a taktika idén kifizetődő volt. Hiába járnak a német államkötvény hozamok most mínusz 0,1 százalékon, év eleje óta a kötvények árfolyam-emelkedésén a befektetők 4,2 százalékos hozamot érhettek el. A mínusz 0,06 százalékos japán kötvényeknél 5,2 százalékos volt az év eleje óta az áremelkedés. Májusban Japán és Olaszország tovább fűtötte a kedélyeket hároméves, negatív kamatozású kötvények kibocsátásával.

A negatív hozamok azonban most már nem csak az államkötvények piacára korlátozódnak, a vállalati kötvénypiacon is bőven találni rá példákat. A Tradeweb adatai szerint jelenleg mintegy 380 milliárd dollár értékben vannak a piacon negatív hozamú vállalati kötvények.

Átlépték a választóvonalat

A jegybankoknak sikerült átlépniük a választóvonalat, s sikerült átlépniük a nulla kamat küszöbét. Korábban senki sem hitte el, hogy ez lehetséges - mondta Sameer Samana, a Wells Fargo Investment Institute stratégája. Ő azonban úgy véli, hogy a stabilizálódó olajáraknak és az ugyan törékeny, de mégiscsak létező gazdasági fellendülés miatt a negatív hozamú kötvények állományának további növekedése talán korlátozott lehet.

Még az ECB is arra hívta fel a figyelmet, hogy neki is megvannak a korlátai a tekintetben, hogy mit tud még tenni a hozamgörbe rövid végének negatív tartományban tartásáért. A negatív hozamok hosszabb lejáratokra terjedésének nagy része talán már mögöttünk van - tette hozzá.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!