Mi lesz a jel arra, hogy véget ér a mostani növekedési időszak a pénzpiacokon? Az egyik ilyen a vállalati kötvények körüli problémák lehetnek, amelyek az utóbbi időszakban nem mutatnak jó formát. A korábbi időszakban azért voltak népszerűek, mert intézményi papírok, amikkel az intézményi befektetők mellett egy ideig a lakosság is kereskedett - mondta Palatinszky Péter tőzsdei szakértő.

Régebben a hasonló magyar papírokat külföldi befektetők uralták, 2009 után ez a folyamat teljesen megfordult, a hazai befektetők kerültek többségbe, így sikerült elérni, hogy ellenállóbbak lettek a külföldi árfolyammozgásokkal szemben.

Az utóbbi időszakban olyan szituáció állt elő, amire még nem volt példa. 2009 óta tart az emelkedés, ennek nem akar vége lenni. Igaz a folytatódni sem fog, hiszen jelentősen lassult a bővülés - mondta Fellegi Tamás, a Bárki lehet Tőzsdés című könyv szerzője.

Sokan várják már a visszaesést, hiszen korábban mindig jött - mondta Fellegi, aki szerint a piacon 10 ezer milliárd dollárnyi extra pénz van, ami keresi a helyét. Amerikában például óriási saját részvényvisszavásárlás zajlik, ez látszik a Google, Amazon, Apple és társaik példáján. Ezért nincsenek könnyű helyzetben a befektetők, hiszen a bikapiac 10 éve tart, így ez már egy "öregecskedő bika", így nehéz azt mondani nyugodt szívvel, hogy érdemes tőzsdei papírokat vásárolni.

Most ott tartunk, hogy a jegybankok már nem öntenek a piacra öntenek hatalmas mennyiségű pénzt, ezt láthatjuk az USA-ban és hamarosan az EU-ban is. A kérdés, hogy ez mikor lesz olyan szintű, ami hatással lesz az egész piacra - mondta Fellegi.

Kétfajta ember van: az egyik megélte a 2008-as válságot, a másik pedig azután szállt be és csak a bikapiacot, azaz az emelkedést látta életében - tette hozzá Molnár Zalán, az Admiral Markets UK Ltd Magyarországi és Lengyelországi Fióktelepének vezetője. Szerinte akinek nincs meg a kellő tapasztalata, az el fogja ugyanazokat a hibákat követni, amiket a nagy válság előtt mások is megtettek.

Itthon az ügyfelek túlnyomó része, akik már csalódtak a magyar piacon vagy nem is akarnak itt pénzt költeni. Lengyelországban ez kicsit más, keresik a hazai lehetőségeket, sőt, követelik is - mondta az Admiral Markets UK Ltd. Magyarországi és Lengyelországi Fióktelepének vezetője.

A magyar piac elvált a nemzetközi trendektől, hiszen immár 20 százaléknyira van a korábbi csúcs, míg mások sokkal inkább annak közelében tartózkodnak - mondta Vavrek Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. lakossági üzletágának igazgatója. Az viszont közös, hogy a forgalom erodálódik, mindenki kivár, mikor fordul majd a hangulat.
A szakértő szerint a befektetésekre az inflációs félelmek nem hatnak, az még nem érte el azt szintet, ami befolyásolhatná ezt. "Akit pedig befolyásolna, annak megvannak az eszközei a befektetései kezelésére" - mondta Vavrek.

Ez annak is köszönhető, hogy a kisbefektetők az inflációs szintnél sokkal magasabb kockázatot vállalni. Sokszor találkozunk irreális elképzelésekkel, amikkel az ügyfelek előállnak - vette át a szó Molnár, aki szerint sokszor egy kezdő trader is 60-100 százalékos hozamban reménykedik. "Próbáljuk elmagyarázni, hogy ez nem így működik, ezért fontos a kisbefektetők oktatása."

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!