A tavalyi év gyökeres változásokat hozott a hazai béren kívüli juttatások rendszerében. Az újfajta szolgáltatások egy része 2012. január 1-jétől érhető el a munkáltatók és munkavállalók számára. A cafetéria- és kártyás rendszerek terén szerzett tapasztalatok azt igazolják, hogy néhány aspektus figyelmen kívül hagyása alapjaiban kockáztatja az új rendszerek sikerét.

Ugyanakkor az előállítás, az elszámolás, a szállítás és sok egyéb anyagi, illetve humán költség merül fel a papírutalványoknál, ezért érdemes lehet meggondolni a kártyás rendszer bevezetését - közölte a Napi Gazdasággal az Optisoft Számítástechnikai Nyrt. A papír alapú utalványnak ugyan tagadhatatlan előnye, hogy a felhasználó mindig pontosan tudja, hogy mekkora összeg áll még rendelkezésére, hiszen látja a cédulákat a tárcájában. Ez a kártyás megoldások esetében alapvetően változik meg.

Éppen ezért kiemelten fontos, hogy a munkavállaló pontosan nyomon tudja követni különböző egyenlegeit. Ma már szinte mindenhol elérhető az internet, ezért egy online egyenleglekérdező felület kialakítása nélkülözhetetlen egy sikeres rendszer működtetéséhez. Ez ugyan kicsit költségesebb megoldás, de a vásárlás utáni vagy akár heti egy alkalommal küldött egyenlegközlő sms-szolgáltatások is alkalmasak a feladatra. A lényeg, hogy az ügyfél szinte bármikor meg tudja nézni, mekkora felhasználható összegkeret áll még rendelkezésére.

A régi szokások nehezen halnak - ezt minden rendszerszintű újítás bevezetésekor figyelembe kell venni. Amennyiben a kormányzat nem figyel oda a praktikus apróságokra, akkor jócskán elhúzódhat az új cafetéria-elemek elterjedése, holott az azokkal elérni kívánt közpolitikai és megtakarítási célok méltányolhatók - vélik az Optisoft szakemberei.

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!