Napközben közzétették az amerikai szövetségi költségvetés egyenlegét, mely 2,9 milliárd dolláros többletet mutatott januárban, míg szakértők 2 milliárd dolláros deficitet prognosztizáltak. Az elemzői várakozásoknál lényegesen jobb adat azonban nem tudott újabb lökést adni a 2007-es csúcsok közelében levő Dow és S&P 500 indexeknek.

A Dow Jones végül 0,3 százalék emelkedéssel mehetett pihenni, így a mutató újra 14 000 pont felett tudott zárni, így körülbelül 1 százalékkal van már csak lejjebb mindenkori csúcsától. Az S&P 500 is erősödéssel fejezte be a kereskedést, 0,2 százalékkal került feljebb, így hasonlóan a Dow-hoz szintén 2007-es magasságokban tért pihenőre. A Nasdaq már a nap elején is szenvedett és ezen zárásig sem tudott javítani, így végül 0,1 százalékot csökkent.

A Nasdaq-ban betöltött súlya miatt az Apple gyengesége jelentős nyomást helyezett a tech indexre. A társaság a vezérigazgató szavaira már a nyitást követő percekben lefele indult, és zárásig sem sikerült behúznia a fékeket, így több mint 2 százalékos csökkenéssel zárt.

A Dow komponensek közül a Coca-Cola zárt a mezőny végén: a társaság a kezdő gong előtt publikálta negyedéves gyorsjelentését, melyben a globális értékesítések volumenének elemzői várakozásoktól való elmaradásáról számolt be.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!