A CIB elemzői a társaság értékelésénél két forgatókönyvet vettek alapul, s különböző súllyal szerepeltették az ezek alapján adódó fair értéket a célárfolyam meghatározásakor. Az első megközelítés során kizárólag a jelenleg már megkötött projektek várható eredményével számoltak, és kizárták további projektek lehetőségét. Ebben az esetben a zilahi és a marosvásárhelyi projektek várható éves EBIT-jével növelték az előrejelzésünket 2010-re, 2011-re és 2012-re. Ezek után viszont csupán egy 2 százalékos inflációval indexálták az EBIT-et, amelyet 2023-ig vetítettek előre. Ebben az esetben nem számoltak újabb részvénykibocsátással, és a jelenlegi 10 milliárd feletti kötvénykibocsátással sem. Az első forgatókönyv alapján a bank szakértői szerint 9890 forint lehet a részvények fair értéke, ami mintegy 5 százalékkal haladja meg a jelenlegi tőzsdei árfolyamot.


A második forgatókönyvben további projekteket és növekedést is belekalkuláltak az értékelésbe. Ebben az esetben 2010-2012-ig ugyanúgy a zilahi és a marosvásárhelyi projektekkel növelt EBIT-tel számoltak. Az ezután következő két évben azonban évente egy igen konzervatív, 1 milliárd forintos projekt elnyerésével növelték az EBIT-et (amely nagyjából évi 190 millió forint) 2014-ig. 2014-től a meglévő projektállomány szinten tartását, ezáltal változatlan EBIT-et feltételeztek növekedés nélkül és így számoltak maradványértéket. A tervezett 70 százalékos tőke és 30 százalékos hitel aránnyal módosítjuk a tőkeszerkezetet, ami alapján a jövőben összesen hozzávetőleg 10 milliárd forintnyi tőke bevonásával számoltak.

Az elemzés végén az első forgatkönyvet, mivel az kevésbé valószínű, 30 százalékos, a másodikat 70 százalékos súllyal vették figyelembe, így adódott a jelenlegi tőzsdei árfolyamot 43 százalékkal meghaladó célárfolyam.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!