A Soros Fund Management növelte részesedését többek között a Teslában és a Pelotonban, új pozíciókat vett fel a Carvanában és a GM-ben, valamint kidobta a Zoom- és a Twitter-részvényeit a negyedik negyedévben – írja a milliárdos befektető alapjának közleményére hivatkozva a MarketWatch.

Soros György alapjának hétfői bejelentése szerint a negyedik negyedév során több mint 242 ezer Tesla-részvényt vásárolt, így az alap teljes állománya már 332 ezer részvényre rúg.

Tavaly sokat veszített értékéből a Tesla, ám a milliárdos befektető az év végéhez közeledve mégis „talált valami kedvére valót az elektromosautó-gyártóban”, valamint néhány más „levert” részvényben.

A Tesla árfolyamának alakulása 2022 eleje óta
A Tesla árfolyamának alakulása 2022 eleje óta
Kép: TradingView

A MarketWatch összeállításából az is kiderült, hogy Soros György befektetési alapja az említett negyedévben:

  • 500 ezer részvényt vásárolt a Cathie Wood Ark Innovationben, amelynek legnagyobb befektetője épp a Tesla, és amelynek értéke folyamatosan csökkent 2022-ben;
  • 83 millió részvényt vásárolt a fitneszbicikliket gyártó Pelotonból, 370 százalékkal növelve ezzel részesedését;
  • vett 500 ezer General Motors (GM)-részvényt is;
  • de beszállt egy használtautó-értékesítőbe (Carvana), egy személyszállítócégbe (Lyft), vagy épp a Walt Disneybe is.

Nem csak vásárolt, el is adott a tavalyi év végén a Soros-alap: kiszálltak a Twitterből és a Zoomból is – utóbbiba, a népszerű videókonferencia-alkalmazásba még a pandémia idején vásárolta be magát.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!