Megismételhetik Soros György nagy dobását

Akkorát nyerhetnek a fontra spekulálók, mint 1992-ben Soros György, ha elmarad a brexit. Soros a font shortolásával 1,5 milliárd dollárt nyert, ezzel vált világhírűvé.
Herman Bernadett, 2019. január 15. kedd, 14:59
Fotó: Shutterstock

Megismételheti magát a történelem - írja a Seeking Alpha befektetési portál. A befektetők olyan lehetőség előtt állnak, ha a fontra akarnak spekulálni, amilyen utoljára 1992-ben volt, amikor Soros György shortolta a brit valutát, és a Bank of England minden erőfeszítése dacára 1,5 milliárd dollárt keresett egyetlen ügylettel. Soros ezzel az ügylettel tett szert igazi világhírnévre, de nem csak ő, két másik hedge fund menedzser, Paul Tudor és Bruce Kovner is nyert összesen 2 milliárd dollárt ugyanekkor a Forbes becslései szerint.

A magyar származású spekuláns-filantróp annak idején helyesen ismerte fel, hogy a fontot kizárják majd az európai árfolyam-mechanizmusból (ERM), ami hatalmas árfolyamesést okoz majd. A brexit elmaradása, vagyis ha az Egyesült Királyság a korábbi tervekkel ellentétben mégsem lép ki az unióból 2019. március 29-én, hasonlóan nagy árfolyammozgást okozhat. Amikor a font elhagyta az ERM-et, 15 százalékkal értékelődött le, a Seeking Alpha szerint most a brexit meghiúsulás esetén ugyanekkora felértékelődés várható.

Két brit milliárdos befektető, Crispon Odey és Peter Hargreaves szentül hiszik, hogy az Egyesült Királyság bent marad az unióban, és ennek megfelelően komoly összegekkel fogadtak a font erősödésére - írja a Daily Telegraph. A történet azért is pikáns, mert Odey annak idején 870 ezer fontot adományozott az unióból való kilépést népszerűsítő kampányra, most ha jól spekulál, visszanyerheti ezt a pénzt. A brit külügyminiszter, Jeremy Hunt is azt nyilatkozta a lapoknak legutóbb, hogy egyre nagyobb az esélye a kilépés elmaradásának.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Józsi1111, 2019.01.15 15:13

@Józsi1111:
Bocs! "rosszul az veszít"
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Józsi1111, 2019.01.15 15:12

Úgy van ez mint a lóversenyen, aki jól tippel nyer, aki pedig rosszul az nyer.
Lehet nyerni a font erősödésével és a font gyengülésével is, csak jól kell fogadni.
Lesznek nyertesek és lesznek vesztesek.
Az egyenlegük nulla lesz.
A tőzsde nem csinál pénzt.
Csak az egyik ember elnyeri a pénzt a másik fogadótól.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html