A mai bejelentés szerint vidéki nagyvárosokban, üdülőhelyeken, megyeszékhelyeken illetve Pest megyei településeken működő kereskedelmi ingatlanokat vásárol a Mészáros Lőrinc nevéhez köthető Appeninn Holding.

Az eladó az Erste Alapkezelő két alapja, az Erste Ingatlan Befektetési Alap, valamint az Erste Euro Ingatlan Befektetési Alap. A 18 településen található áruházakat a Spar Kereskedelmi Kft. hosszú távú szerződés alapján bérli.

A tranzakció teljes ügyleti értéke 14,5 millió euró (4,5 milliárd forint), az ingatlanok bérbeadásából származó éves bevétel meghaladja az 1,8 millió eurót (572 millió forint).

A tranzakcióval az Appeninn tulajdonába kerül összesen több mint bruttó 18 ezer négyzetméternyi kereskedelmi terület mellett, a felépítményekhez tartozó összesen közel 80 ezer négyzetméternyi telekingatlan és kevéssel több, mint 1200 parkolóhely is.

Megszólalt a Spar is

A nevezett bejelentés egy ingatlanpiaci tranzakciót takar, melynek keretében az ingatlanok tulajdonosi háttere változott csupán meg, míg azok bérlője továbbra is a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. maradt. Ez a tranzakció üzleteink működését semmilyen formában nem érinti, a bérleti szerződésünk változatlan formában a továbbiakban is él - közölte a társaság a tranzakció bejelentését követően.

A tavaly decemberi tájékoztatás szerint a Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyrt. a Konzum PE Magántőkealap, valamint a Konzum Management Kft. együttesen 51,34 százalékos, többségi befolyást szerezhet az irodaházakat, ipari és logisztikai ingatlanokat tulajdonló, illetve üzemeltető Appeninn Holding Nyrt. fölött. A Konzum Nyrt. tájékoztatása szerint a társaság többségi tulajdonának megszerzése két ügyletből áll. A szükséges versenyjogi eljárást követően az Appeninn Nyrt. nevesített tulajdonosai 24,51 százalékban a Konzum PE Magántőkealap, 24,51 százalékban a Konzum Befektetési és vagyonkezelő Nyrt., valamint 2,32 százalékban a Konzum Management Kft. lesznek - írta az MTI.

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!