Stabilan 281 forint az euró árfolyama

Nem sokkal a reggeli nyitást követően ismét erősödni tudott a forint. Míg pénteken az esti órákban 281,5 forint környékén volt az euró kurzusa, addig jelenleg ötven fillérrel olcsóbban 281 forinton kereskednek a bankközi piacon.
Sebestyén Stella, 2012. december 3. hétfő, 09:45
Fotó: Napi.hu

A német parlament nagy többséggel jóváhagyta a második görög mentőcsomagot, ami lendületet adott az eurónak és ezzel együtt a feltörekvő piacok devizáinak is. Igaz, a lengyel GDP-adat jóval kedvezőtlenebb lett, mint ahogy várták - 1,4 százalék lett, miközben 1,8 százalék volt a prognózis - ez a negatív hír egyelőre nem érinti forintot, melynek a péntek esti gyengülése csak ma reggelig tartott.

Délelőtt fél tíz tájban stabilan 281 forint volt a középérték, mely a devizapiaci szakértők várakozásai szerint egészen 279 forintig erősödhet. Mindenképp jó hír a hazai devizának, hogy a legfrisebb adatok szerint jelentős külkeredelmi többletünk van, hiszen az export 2,1 százalékkal emelkedett, az import pedig mindössze 0,7 százalékkal nőtt.

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Zolko_123, 2012.12.03 10:44

augusztus óta 7%-ról 6%-ra csökkentette Simor András (*) MNB elnök az alapkamatot, és emellett a forint ... nem mozdult. Hajrá Simor, így tovább !!!

(*) elismerem, káröröm nem szép, de néha jól esik :-)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html