Fellelkesedtek a szabályozó szervek az Egyesült Államokban, ahol a törvényhozástól újabb, szélesebb jogköröket szeretnének, hogy szabályozni tudják a különböző digitális, kriptopénzek piacát.

Mint azt  Lee E. Saba, a Rialto Markets alternatív tőzsdei platformot üzemeltető cég piacépítési szakértője elmondta, a szabályalkotók a digitális pénzek elterjedését látva elléptek abba az irányba, hogy az iparág elfojtása helyett valamilyen más, szabályozott keretek közé tereljék a kereskedelmet.

Ezen belül is az úgynevezett stablecoin lehet az a termékkör, amivel leginkább kibékülnek az amerikai hatóságok. Szemben a legismertebb decentralizált eszközzel, a bitcoinnal, egy stablecoin mögött hagyományos pénzpiaci termékek vannak, jegybank által kibocsátott deviza, állampapír vagy részvény. Ennek lényege, hogy így kiküszöbölhető a bitcoin és társai esetén látott jelentős árfolyamingadozás.

Nincs kivétel

A Rialto gyűjtése szerint a stablecoin már önmagában jelentős piaci szegmens, az ezen a területen mozgó öt legnagyobb amerikai cég piaci kapitalizációja meghaladja a 102 milliárd dollárt.

A stablecoin használata és szabályozása ennek ellenére bonyolult kérdés, mert hiába áll mögötte más, hagyományos fedezet, ezek rendkívül szerteágazóak lehetnek. Az említetteken kívül idetartozhatnak még jelzáloglevelek, vállalati kötvények, árupiaci befektetések, vagy épp arany is. Miután könnyen átláthatatlanná válik a támogatói portfolió, bekerülhetnek külföldön bejegyzett eszközök is, ezek pedig fennhatósági kérdéseket vetnek fel.

A Rialto idézi a pénzpiaci felügyelet (SEC) elnökét Gary Genslert:

Ne legyen félreértés, nem számít, hogy egy részvény tokenről vagy egy értékpapírok által támogatott értéktartó tokenről van szó. Ezeknek a platformoknak függetlenül attól, hogy centralizáltak vagy decentralizáltak, egytől-egyig a mi felügyeleti rendünk szerint kell működniük.

Ez is egy szigorú, de egy fokkal megengedőbb szabályozói hozzáállás, mint amit például Kína lépett, ahol lényegében ellehetetlenítették a bitcoin-t, mind a kerekedés, mind az előállítás szempontjából. Ott hozzátartozik a teljes képhez, hogy az ázsiai ország rohamtempóban halad a központilag kibocsátott, digitális jüan terjesztésével, és nem örül a versenynek.

Egyre több a potenciális áldozat

A kereskedésben minél jobb pozíciókra hajtó cégek érthető módon támogatják a szabályozást, mivel az nagyobb biztonságot ad azoknak, akik beszállnának a virtuális eszközük kereskedésébe, viszont még nem rendelkeznek kellő rutinnal a buktatók, vagy egyenesen a csalásokkal szemben.

Egy friss gyűjtés alapján a Kaspersky internetes biztonsági cég idén több mint 1500 olyan csalárd globális forrást fedezett fel, amely potenciális kriptobefektetőket vagy a kriptovaluta-bányászat iránt érdeklődő felhasználókat vett célba.

Ugyanezen időszak alatt a vállalat több mint 70 000, az ilyen weboldalak felkeresésére irányuló felhasználói próbálkozást előzött meg. A vállalat például aktuálisan épp egy, a rutintalan felhasználókat célzó csalást fedezett fel. A felhasználók üzenetet kaptak arról, hogy egy koronavírus elleni exkluzív vakcinát már a hivatalos forgalomba kerülése előtt meg lehet vásárolni, de csak azoknak, akiknek van bitcoinjuk. Ez a csalási forma különösen abban az időben volt elterjedt, amikor az első vakcinák elérhetővé váltak. A felhasználó felkereste a megjelölt weboldalt, ahol előrendelést kellett leadni a vakcinára. Ezután bitcoinban előleget kellett fizetnie, majd az összeg a kiberbűnözők számlájára ment, az illető pedig semmit sem kapott cserében.

Egy korábbi, a BL Online Hír- és cikkügynökség által készített összeállítás alapján jelentősen megugrott a kripodeviza-tőzsdéket célzó támadások száma is, miután a bitcoin árfolyama idén újabb rekordokat döntött meg. 

A blokklánchoz kapcsolódó sikeres csalási kísérletek száma összesen 33 volt 2021 első negyedévében, 20 alkalommal több, mint 2020 első három hónapjában. Ez a 33-as szám mindenesetre feleannyi, mint a rekordévnek számító 2019-es esztendő első negyedévében. Az ethernet DApps elleni jogsértések azonban a tavalyi hasonló időszak 3 esetéhez képest most 16-ra emelkedtek, a blockchain-pénztárcákat érintő hackek pedig 5-ről 12-re növekedtek.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!