Stagnált a befektetési alapok vagyona augusztusban

Alig változott a befektetési alapok által kezelt vagyon nagysága augusztusban - közölte a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (Bamosz) szerdán az MTI-vel.
MTI, 2015. szeptember 16. szerda, 15:30
Fotó: Napi.hu

A közlemény szerint összességében 15,9 milliárd forint tőke távozott az alapokból augusztusban, míg a hozamokat is figyelembe véve 3,2 milliárd forinttal, 0,06 százalékkal csökkent az összvagyon. A hónap végén a Bamosz-tagok 5643 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban. A szövetség úgy véli, hogy a magyar piac sem tudta kivonni magát a fejlett, valamint a fejlődő világ tőzsdéinek jelentős esése alól. A legtöbb pénz a pénzpiaci alapokba érkezett és a kötvényalapokból távozott augusztusban.

Nőtt a vagyon a származtatott alapoknál, az ingatlanalapoknál, valamint a vegyes és a részvény alapoknál, míg tőkét vontak ki a kötvényalapokból, a tőkevédett alapokból és az abszolút hozamú alapokból. A pénzpiaci alapokba 32,2 milliárd forint tőke érkezett, a kategória vagyona 2,5 százalékkal, 1374 milliárd forintra nőtt.

A kötvényalapokból 20,5 milliárd forintot vontak ki, elsősorban a hazai kötvényalapokból vettek ki pénzt, így a vagyon 1,1 százalékkal, 1248 milliárd forintra csökkent.

A vegyes alapokba 5,4 milliárd forintnyi tőke áramlott be, amely a harmadik legmagasabb érték. A hozamokkal együtt azonban a vagyon 0,6 százalékkal csökkent, 760 milliárd forintot tett ki a hónap végén.

A részvényalapokba 1,5 milliárd forintnyi friss pénz érkezett, azonban a negatív hozamok jelentősen csökkentették a részvényalapok vagyonát, amely 4,7 százalékkal, 268 milliárd forintra mérséklődött.

A tőkevédett alapokból 1,6 milliárd forint tőke távozott augusztusban, a hozamok ezen egyáltalán nem tudtak javítani, így az alapkategória vagyona 1,3 százalékkal csökkent, 481 milliárd forint volt a hónap végén.

Az abszolút hozamú alapokból 13,7 milliárd forintot vontak ki a befektetők, a vagyon 1,4 százalékkal, 711,5 milliárd forintra csökkent.

A származtatott alapokba 3,8 milliárd forintnyi friss tőke érkezett és a hozamok is jól alakultak, így a kategória ebben a hónapban is kiugróan teljesített, meghaladva a 20 százalékos növekedést. A szövetség megjegyezte ugyanakkor, hogy ez a kategória egyelőre a kezelt vagyon kevesebb mint 1 százalékát adja - mintegy 56 milliárd forint -, ezért lehet nagymértékű a változás.

Az ingatlanalapoknál szintén tőkebeáramlás volt, amelynek nagysága 6 milliárd forint. A vagyon 0,3 százalékkal nőtt, megközelítette a 503 milliárd forintot.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK