A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,01 százalékos, az S&P 500-as mutató pedig 0,007 százalékos pluszban, míg a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 0,03 százalékos mínuszban indította a kereskedést, gyakorlatilag stagnált mindhárom index.

A nyugat-európai értéktőzsdék vegyes képet mutatnak: a londoni FTSE-100 index 0,29 százalékos veszteséget, míg a frankfurti DAX-30 index 0,10 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 0,15 százalékos nyereséget mutatott délután fél háromkor.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,0745 dollárt adtak, 0,18 százalékkal erősödött az amerikai deviza. A japán jenhez képest 0,12 százalékkal drágult a dollár, 111,18 jenen forgott.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, a Brent és a WTI ára emelkedik.

Közép-európai idő szerint csütörtök délután fél négy után pár perccel a New York-i árupiacon a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta májusi szállításra hordónként (159 liter) 49,94 dollárba került, 43 centtel, 0,87 százalékkal drágult.

Az északi-tengeri Brent könnyűolaj ára júniusi szállításra hordónként 30 centtel, 0,57 százalékkal 52,85 dollárra nőtt az Intercontinental Exchange londoni jegyzésében.

Csütörtökön vegyesen zártak a New York-i tőzsdeindexek. A Dow Jones 0,20 százalékkal, 20 659,32 pontra csökkent, míg a Standard & Poor's 500-as mutató 0,11 százalékkal, 2361,13 pontra, a Nasdaq Composite mutatója pedig 0,38 százalékkal, 5897,55 pontra emelkedett.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!