A keddi tőzsdezárás után közzétett gyorsjelentés adatai szerint a világ legnagyobb kávéházlánca 2021-es pénzügyi évének első negyedében, a december 27-ével zárult 13 hét alatt 6 milliárd 749 millió dollár bevételre tett szert, ami 4,9 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól. Az üzemi eredmény 25,1 százalékkal, 913,5 millió dollárra, a nyereség pedig 29,8 százalékkal, 622,2 millió dollárra csökkent. Az egy részvényre jutó hígított nyereség 53 centet tett ki, 28,4 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbi 74 centnél.

Elemzők jobb eredményre, 6,93 milliárd dolláros bevétel mellett 55 centes nyereségre számítottak.

Kávéházakat is bezártak

Az összehasonlítható bevételek 5 százalékkal csökkentek, miközben a vásárlások száma 19 százalékkal esett vissza, az egy vásárlásra jutó átlagos árbevétel viszont 17 százalékkal emelkedett. Elemzők az organikus bevételek kisebb arányú, 3,4 százalékos csökkenésére számítottak.

A mutatók romlása mögött az áll, hogy a járvány második hullámának elindulása és az ezzel járó korlátozások miatt csökkent a munkaidő és a látogatottság, sőt, egyes kávéházakat be is zártak.

Kínában lehet bízni

Az összbevételek nagyjából kétharmadát biztosító amerikai régióban 6 százalékkal csökkentek tavaly október-decemberben az organikus bevételek, erősebb ütemben az elemzők által várt 5,2 százaléknál. Kínában viszont 5 százalékkal emelkedtek az összehasonlítható bevételek, egyrészt azért, mert visszatértek a járvány előtti fogyasztói szokások, másrészt kifizetődőnek bizonyult a Starbucks népszerű hűségprogramja.

Kínában 911 millió dollár bevételt ért el a Starbucks tavaly október-decemberben, szemben az egy évvel korábbi 745 millió dollárral.

Biztató jövőt jósolnak

A vállalat továbbra is azzal számol, hogy a 2021-es pénzügyi évben 18-23 százalék közötti mértékben emelkednek összehasonlítható bevételei. A részvényenként várható nyereséget viszont 2,34-2,54 dollárról 2,42-2,62 dollárra javították. Január-márciusban az Egyesült Államokat illetően 5-10 százalékos növekedésre számítanak, míg Kínában, ahol tavaly éppen ebben az időszakban volt a legerősebb a járvány gazdasági hatása, az organikus bevételek megduplázódhatnak.

A Seattle-i székhelyű Starbucks vezetése 45 centes nyereség kifizetését engedélyezte a részvényeseknek az október-decemberi időszak után.

A Starbucks-részvények 1,20 százalékos pluszban, 104,69 dolláron zárták a kereskedést kedden a Nasdaqon. Szerdán nyitás előtt szűk másfél órával 2,76 százalékos mínuszban, 101,80 dolláron állt az árfolyam. Az utóbbi 52 hét alatt 50,04 és 107,71 dollár között mozgott az árfolyam - írta az MTI.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!