Stratégiai együttműködésben a Kulcs-Soft és a Libra Szoftver

Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá március 5-én egymás termékeinek viszontértékesítésére és marketing tevékenységeik összehangolására a Kulcs-Soft Nyrt. és a Libra Szoftver Zrt.
Józsa Bernát, 2010. március 9. kedd, 16:15
Fotó:

Bár a két hazai ügyviteli szoftverfejlesztő hasonló programokat fejleszt, ugyanakkor az elmúlt 20 év során sosem kerültek valós versenyhelyzetbe egymással, mivel termékeik és célcsoportjaik között nincs átfedés.

Míg a Kulcs-Soft a dobozos szoftverek piacát hódította meg, addig a Libra a komplex, integrált rendszerek területére fókuszált - áll a Kulcs-Soft közleményében. Az értékesítés és marketing összehangolásával a két társaság azonban a teljes hazai piacot le tudja fedni az egyéni vállalkozóktól a több ezer fős nagyvállalatokig.

Az együttműködés lényege, hogy akiknek a Libra túl nagy és bonyolult, azoknak a Kulcs-programokat ajánlja a Libra, akik pedig felhasználóik közül "kinövik" a dobozos termékeket, és komplex, integrált rendszert keresnek, azoknak a Kulcs-Soft a Librát ajánlja.

Az együttműködés az ügyfelek egyszerűsített programváltására is kitér, mely értelmében a két cég maximálisan együttműködik az ügyféladatok egyik rendszerből a másikba történő átemelésében, így a rugalmas és zökkenőmentes ügyviteli-rendszer váltásban.

A közlemény szerint mindkét fél komoly lehetőségeket lát az együttműködésben, figyelembe véve, hogy az iparági felmérések szerint az elmúlt másfél évben a magyar szoftverfejlesztő cégek teret tudtak nyerni a nemzetközi versenytársakkal szemben, köszönhetően költséghatékony megoldásaiknak és specializálódásuknak.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK