A Napi Gazdaság hétfői számának cikke

Az Egis 2010/2011-es üzleti évének márciustól júniusig tartó harmadik negyedévében fogja érvényesíteni a jogszabályváltozásból eredő egyszeri leírást − jelentette be a gyógyszergyártó pénteken, tőzsdezárás után. Ez az egyszeri tétel 1,8 miliárd forint mínuszt jelent. Az Egis korábban − az akkor hatályos jogszabályi rendelkezések alapján − a gyógyszerpiaci törvényben előírt befizetési kötelezettségből a kutatás-fejlesztési ráfordításokkal összhangban a 2010. január 1-jét követően keletkezett befizetési kötelezettségek 100 százalékát levonta elszámolásaiban. A korábbi időszakokra 20 százalék visszatartására volt lehetőség. Ezen a jogcímen 2011. március 31-én egyrészt a 2010. január−decemberi befizetésekből 2,4 milliárd forintot, ezenfelül a 2011. január−márciusi befizetésekből 0,6 milliárd forintot tartott nyilván. A pénteken kihirdetett törvény visszamenőleges hatállyal módosította a jogosultságot (Napi Gazdaság, 2011. június 30., 11. oldal), ezért az Egis a 2010-es naptári évi befizetések után csak 50 százalék levonást, 1,2 milliárd forintot érvényesíthet. A módosítás egyúttal megszüntette a 2011. január 1-jét követően felmerült befizetési kötelezettségek visszaigénylésének lehetőségét, így az itt nyilvántartott 600 milliós összeget is le kell írni.

A társaság ezután − eltérő jogi szabályozás hatálybalépéséig − a befizetési kötelezettségek vonatkozásában nem számol el levonást, vagyis a fenti leírásokon kívül a most zárult negyedévben nem szerepeltetett hatszázmillióval is kevesebbnek fog látszani az Egis harmadik negyedéves eredménye az előző évivel összehasonlítva. Így összesen már 2,4 milliárdos lesz az elmaradás pusztán a jogszabályi változások hatásaként.

A július 1-jétől megemelt befizetési kötelezettségek negyedéves szinten mintegy 1,3 milliárd forint terhet jelentenek a társaság számára. Az Egis a 2010/2011-es üzleti éve első negyedévében 4,7 milliárd forint, a második negyedévben pedig 4,5 milliárd forint adózott eredményt ért el, vagyis negyedéves szinten 25-30 százalékos profitcsökkenést okozhatnak a megemelt orvoslátogatói díjak és a 12-ről 20 százalékosra növelt támogatásarányos befizetések. Öröm az ürömben, hogy az üzleti év eddig eltelt részének eredményeit − különösen a külpiacokon − a társaság változatlanul jónak ítéli.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!