Kicsit több mint egy hónapja, december 13-án, 3789 forintos árfolyamon érte el a Mészáros Lőrinchez köthető tőzsdei cég, a Konzum részvényeinek árfolyama mindenkori maximumát a Budapesti Értéktőzsdén. A társaság akkor a CIG Pannónia Zrt-ben, illetve a Hunguest Hotelsben és a hozzá tartozó cégekben történő tulajdonszerzését jelentette be, valamint azt, hogy különböző tranzakciók eredményeként a cég saját tőkéje február 28-ig 30 milliárd forinttal emelkedhet.

Azóta azonban folyamatos volt a részvények árfolyamának lecsorgása, valamint a kereskedés forgalma sem volt az előző hónapokhoz fogható. Tegnapra az árfolyam már 2770 forintig esett, ami közel 27 százalékos leértékelődést jelent a december első felében beállított csúcshoz képest.

A Konzum igazgatósága ma reggel, tőzsdenyitás előtt bejelentette, hogy mekkora eredményt ért el két, a december elején bejelentett tranzakció-sorozattal közlésük szerint a társaság közvetlen tulajdonába került vállalkozás, a Hunguest Hotesl Zrt, valamint az Erkel Hotel Gyógyszálló tavaly együttesen mekkora eredményt ért el. Ezek szerint az összeolvadó Erkel Hotel és Hunguest Hotels együttesen 16,53 milliárd forintos árbevétel mellett 3,48 milliárd forintos EBITDA-t és 2,729 milliárd forintos adózott eredményt ért le. A bejelentés szerint a két társaság végleges számai várhatóan a fent közölt adatoktól eltérnek majd, azonban ezek a számok ennek ellenére hűen tükrözik a két cég tavaly elért eredményét.

Konzum részvények árfolyama
Kép: www.markers.hu

A bejelentésnek egyelőre pozitív hatása volt az árfolyamra, Konzum részvények a mai kereskedés során a hosszú lecsorgás után ismét emelkednek. Ha nem is túl magas forgalom mellett, de előző napi záróáruknál 1,2 százalékkal magasabban, 2935 forinton születtek árjuk az utolsó kötések a Budapesti Értéktőzsdén.

A fotó forrása: MTI Fotó/Szigetváry Zsolt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!