Péntek reggel rossz hangulatban indítottuk a napot, miután napvilágot láttak a vártnál jóval rosszabb kínai exportadatok - mondta a Napi Gazdaság érdeklődésére Ruzsonyi Ákos, a Commerzbank üzletkötője. Azt ezt követő esésben az euró egészen 1,2242-ig gyengült a dollárral szemben, de a forint is "elpattant" 278,94-ig, ami az egész heti mélypontot jelentett. A forint esésében szerepe lehetett annak is, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának két külső tagja a jegybanki alapkamat csökkentésének közeli lehetőségéről tájékoztatta a Reuters hírügynökséget, ám ennek csak limitált hatása volt az üzletkötő szerint, amit az is bizonyít, hogy utána visszatértünk az eredeti szintekhez.

Délután tehát korrigált a piac, amiben Ruzsonyi szerint nagy szerepe volt annak, hogy a kereskedők már a hétvégére készülnek, így meglehetősen kicsi a forgalom és a likviditás is. Ennek köszönhetően délután fél ötkor nagyjából a hét eleji szintjén, 277,8-as eurójegyzésen tartotta magát a forint, a svájci frank 231,3, a font 353,9, a japán jen pedig 2,89 forintot ért ekkor, az euró pedig visszakapaszkodott majdnem 1,23-ig a dollárral szemben.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!