Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Alig változott, mindössze 25 ezer darabbal nőtt június első két hetében az amerikai intézményi befektetők körében az OTP részvényekre nyitott short pozíciók állománya - derül ki a legfrissebb adatokból. Ezzel végérvényesen elakadni látszik az a shortzárási hullám, amely jelentősen szerepet játszhatott a bankpapír kedvező első féléves teljesítményében. December végén még több, mint 7 millió darab OTP részvényre volt nyitott eladási pozíciója az amerikai intézményi befektetőknek, ez az állomány apadt folyamatosan május közepéig a jelenlegi szintekre. Ezzel a bankpapír eladására játszó pozíciók változatlanul 2008 ősze óta nem látott mélységben tartózkodik.



Mint korábban írtuk, az év elejétől bekövetkezett drasztikus shortzárások a részvény jó teljesítményével együtt egyrészt arra utalnak, hogy a részvények árfolyam emelkedésében fontos szerepet játszott a korábban eladott papírok visszavétele. Másrészt a shortok elolvadása sérülékennyé teszi az árfolyamot lefelé, s ez óvatosságra intő jel lehet az OTP-részvénnyel rendelkezők számára.

Az amerikai intézményi befektetőknek 2008 nyara óta kell rendszeresen közzétenniük többek között a pénzügyi vállalatok részvényeire nyitott short pozícióik nagyságát. A válság csúcsán, 2009 márciusában tetőzött az OTP részvényekre nyitott shortállomány, akkor közel 13 millió darabra volt nyitott eladási ügylet, ami a bank hivatalosan közkézhányadnak számító részvényeinek 6,2 százalékát jelenti.

Innen folyamatosan csökkent az állomány egészen 2010 tavaszáig, amikor is a Magyarországot Görögországhoz hasonlító nyilatkozatok után meredek lejtőre került az árfolyam. A nyár végén bekövetkezett újabb tetőzés után ősztől kezdve kisebb nagyobb megszakításokkal folyamatosan csökkent az eladási pozíciók állománya.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!