Szakad az OTP

A bankpapír vezetésével esik a Budapesti Értéktőzsde irányadó indexe, az OTP-t egyrészt a borúsra forduló nemzetközi hangulat, másrészt pedig a további költségvetési kiigazításoktól való félelem rántotta a mélybe.
Beke Károly, 2013. február 26. kedd, 14:01
Fotó: Napi.hu

Az olasz választások miatti nemzetközi pesszimizmus a magyar tőzsdén is érezteti hatását, hiszen kora délutánra 18 423 pontig esett vissza a BUX index, ami 2,1 százalékkal volt alacsonyabb a hétfői záróértéknél. Ráadásul a forgalom is kifejezetten élénk, csak az OTP-részvényekkel már 6,5 milliárd forint értékben üzleteltek.

A vezető papírok kivétel nélkül veszítettek értékükből a nap első felében, a legnagyobb vesztes éppen az OTP, melyet a nemzetközi hangulat mellett az is sújt, hogy a kormány esetleges újabb költségvetési csomagjában megint kiemelt helyet kaphat a bankok adóztatása. Erre utalt legalábbis a kormányfő hétfő esti tévéinterjúja. A bankrészvény árfolyama délután kettő előtt nem sokkal 4563 forinton állt, ami 3,5 százalékos zuhanást jelentett tegnaphoz képest. Közben a Mol a hajnalban közölt gyenge eredmények hatására 2 százalékkal 17 135 forintig esett vissza, míg a Magyar Telekom eddig megúszta minimális gyengüléssel, így 387 forintot ér. A távközlési papír felülteljesítésében annak is szerepe lehet, hogy a Kúria döntésével biztossá vált, hogy nem lesz negyedik mobilszolgáltató egyelőre, így egy potenciális versenytárstól szabadult meg a Telekom.

A gyógyszergyártók közül a Richter egy százalékkal 34 785 forintig esett, míg az Egis 18 500 forinton ára 1,3 százalékos gyengülésnek felel meg.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK