Európában a bankszektor reagált a legjobban a görög mentő csomaggal kapcsolatos hírekre, a BNP Paribas 2,6 százalékot, a Commerzbank pedig majdnem öt százalékot erősödött. Az új okostelefonnal előálló, a közelmúltban hatalmas zuhanást átélő Nokia részvényei 3,9 százalékkal, a peres ügyében megállapodást elérő BP pedig 3 százalékot emelkedett.

Az olajár erősödése magával húzta az olajvállalatokat, a Total árfolyama például 2,2 százalékot ment felfelé; nagyrészt emelkedtek a londoni tőzsdén jegyzett bányavállalatok is. Nem tetszett azonban a piacoknak a SABMiller felvásárlási terve - a világ második legnagyobb sörgyártója az ausztrál Foster's-t szerette volna felvásárolni 10 milliárd dollárért -, a részvényei ugyanis 3,6 százalékot vesztettek értékükből Londonban.

A londoni Footsie 1,4 százalékkal, a lehangoló ZEW-index-szel sújtott frankfurti DAX és a párizsi CAC-40 pedig 2 százalékkal zártak a hétfői felett, miközben az athéni tőzsde indexe, az ASE kompozit ennél is erőteljesebben, közel négy százalékkal emelkedett.


 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!