Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,97 százalékos csökkenéssel, 26 747,09 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 6,3 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Az OTP húzta lefelé a piacot, amit Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője profitrealizálásnak tekint. A nemzetközi piacokon közepesen negatív hangulat uralkodott el a nap végére, ami rányomta a bélyegét a BÉT-re is. A Magyar Telekom tartotta magát egyedül, azonban a távközlési cég papírjai nem annyira érzékenyek a nemzetközi folyamatokra - jegyezte meg a szakértő.

Az OTP papírjai teljesítettek a legrosszabbul pénteken. A közepes mértékű eséshez a BÉT-en és a nyugat-európai tőzsdéken is hozzájárult az, hogy csalódást okoztak a gyenge amerikai gyorsjelentések, és az euróövezeti makroadatok is elmaradtak a várttól. A legtöbb esetben nem javult eléggé, a szolgáltatóiparban pedig még romlott is a beszerzési menedzser index -  mondta Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. elemzője az M1-en.

A Mol 195 forinttal, 1,16 százalékkal 16 550 forintra csökkent, 1,2 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 117 forinttal, 1,61 százalékkal 7133 forintra esett, forgalmuk 4,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,65 százalékkal 468 forintra erősödött, forgalma 98,3 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 33 forinttal, 0,60 százalékkal 5467 forintra gyengült, a részvények forgalma 770,6 millió forintot ért el.

Veszteséges zárás az európai tőzsdéken

Gyenge nyitás után negatív tartományban töltötték a pénteki kereskedési napot a főbb európai tőzsdeindexek. A nem hivatalos adatok szerint az európai kereskedési idő végén a frankfurti DAX index 0,63 százalék, a londoni FTSE-100 index 1,26 százalék, a párizsi CAC-40 index 0,33 százalék veszteséget mutatott.

A legnagyobb euróövezeti vállalatok részvényének árfolyamát követő EuroStoxx50 index 0,53 százalékkal, az európai FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,50 százalékkal gyengült.

Az olaj ára emelkedett pénteken, a Brent nyersolaj 2,09 százalék, a WTI nyersolaj 1,88 százalék nyereségre tett szert a globális kereskedési nap kezdete óta. Az európai tőzsdék zárásakor a két olajtípus legközelebbi kontraktusa hordónként 45,46, illetve 43,99 dolláros jegyzésen állt a határidős piacon.

Az olaj ára már több, mint hatvan százalékkal emelkedett két hónap alatt és az erősödés annak ellenére sem állt meg, hogy a nagy olajtermelők között nem jött létre megállapodás a termelés befagyasztásáról.

Az arany határidős jegyzése 0,61 százalékkal unciánként 1272,70 dollárra csökkent.

A dollár erősödött, az eurót 0,43 százalékkal jegyezték gyengébben, 1,1240 dolláros árfolyamon.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!