A 4iG Nyrt. 29 forintos részvényenkénti osztalék fizetéséről döntött a tavalyi évre, amely több mint 30 százalékkal meghaladja a 2020-as üzleti év utáni 22,9 forintot - közölte az infokommunikációs vállalat az éves rendes közgyűlésén hozott döntést a Budapesti Értéktőzsde honlapján pénteken.

Jelezték, hogy az év végén forgalomban lévő törzsrészvények után összesen 2,99 milliárd forintot fizet ki a vállalat. A cég szerint a jövőbeni osztalékkilátások is pozitívak.

Az osztalék alapját a 4iG tavalyi évi 3,97 milliárd forintos adózott eredménye képezi, amely több mint negyedével haladja meg a 2020-as 3,16 milliárd forintot.

A társaság közgyűlése két új felügyelőbizottsági tagot választott, Fellegi Tamást, az EuroAtlantic alapító-elnökét és Jobbágy Dénest, a Széchenyi Alapok Zrt. elnök-vezérigazgatóját; a felügyelőbizottságból leköszönt Simon Zoltán és Kunosi András.

A cégcsoport nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) szerinti konszolidált értékesítési árbevétele korábban nem látott magas szintre, 93,65 milliárd forintra emelkedett 2021-ben, amely 63 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit.

Egy másik tőzsdei cég, a BIF is szép osztalékot fizet: a pénteki közgyűlése jóváhagyta a részvényenként 20 forint osztalék kifizetését a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett jegyzőkönyv szerint.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!