A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 125,68 pontos, 0,26 százalékos csökkenéssel, 47 756,88 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 5,0 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A nemzetközi befektetői hangulat továbbra is jó, a magyar tőzsde viszont kis mínuszban zárta a napot - mondta Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek. Hasonló a helyzet a lengyel piacon is, a jelek szerint az elmúlt hónapok felülteljesítése után a régiós részvénypiacoktól most elfordultak a befektetők. A forgalom kimondottan alacsony volt, így könnyebb elmozdítani az árfolyamokat.

A vezető részvények közül a Richter esett vissza leginkább, a Mol viszont jelentősebben emelkedett; olyan vállalati hír nem érkezett, amely indokolta volna a mozgásokat - tette hozzá Varga.

A Mol 32 forinttal, 1,36 százalékkal 2388 forintra erősödött, 1,4 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 80 forinttal, 0,50 százalékkal 15 880 forintra csökkent, forgalmuk 2,9 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1,0 forinttal, 0,23 százalékkal 428 forintra nőtt, forgalma 40,6 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 140 forinttal, 1,69 százalékkal 8150 forintra esett, a részvények forgalma 400,6 millió forintot ért el.

A BUMIX 3905,88 ponton zárt csütörtökön, ez 0,42 pontos, 0,01 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

A londoni FTSE-100 mutató 0,42 százalékos mínuszban fejezte be a napot, ugyanakkor a frankfurti DAX 0,60 százalékkal, a párizsi CAC-40 index pedig 0,27 százalékkal erősödött - írta az MTI.

Az európai tőzsdezárás idején a Dow Jones ipari átlag 0,12 százalékos mínuszban állt, miközben az S&P 500-as index 0,02 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,14 százalékos pluszt jelzett.

Az északi-tengeri Brent olajfajta ára hordónként 63 centtel (0,87 százalékkal) 72,86 dollárra emelkedett.

Az arany ára unciánként 0,25 százalékkal (4,50 dollárral) 1807,90 dollárra nőtt.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1766 dollárt adtak a reggeli 1,1796 dollár után.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!