Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Napi Gazdaság keddi számának cikke

Újra a januárban látott szintre emelkedett az optimizmus a befektetési szakemberek körében a magyar részvénypiac várható teljesítményével kapcsolatban. A német ZEW intézet és az Erste Bank közös felmérése szerint − amelyet 89, régiónkkal foglalkozó pénzügyi szakember, portfóliómenedzser és elemző megkérdezésével készítenek − a megkérdezettek 55,2 százaléka számít arra, hogy féléves időtávon belül emelkedhet a BUX index.

Ez ugyan 3 százalékpontos csökkenés az egy hónappal ezelőtti állapothoz képest, azonban a BUX index esésére számítók aránya ennél nagyobb mértékben, 4,4 százalékponttal, 13,3 százalékra csökkent. Ennél alacsonyabb értéket a felmérés közel négyéves történetében mindössze négy alkalommal mértek a csoporton belül, 2007 júniusában, júliusában és novemberében, illetve 2008 júniusában.

BUX-index és bull/bear arány (forrás: ZEW, Erste, Napi Gazdaság)

Mindegyik érték egyben egy lokális részvénypiaci csúcsot is jelzett Budapesten. A két csoport egymáshoz viszonyított arányát reprezentáló bull/bear arány ismét négy fölé emelkedett, 4,18-ra, ami szélsőségesen optimista hangulatot jelez a magyar részvényekkel kapcsolatban.

Ugyanakkor a hazai papírok iránt megnyilvánuló bizalom ellenére a magyar gazdaság kilátásainak megítélése már enyhén romlott a márciusi, a Széll Kálmán terv bejelentését követő időszakéhoz képest. A szakembereknek már csak alig fele, 48,9 százaléka gondolja úgy, hogy a magyar gazdaság helyzete javulni fog a következő időszakban, márciusban még 59,5 százalék volt ezen a véleményen. Eközben nagyjából a különbözettel nőtt azok aránya, akik csak stagnálást várnak, a megkérdezettek immár 42,6 százaléka volt ezen a véleményen.

A forint további erősödésére számítók aránya is jelentősen megcsappant egy hónap leforgása alatt, 32,6 százalékra 42,8 százalékról. A legtöbben azonban a forint leértékelődésével szemben inkább az euróval szembeni stagnálást valószínűsítik. A megkérdezettek 43,5 százaléka volt most ezen a véleményen.

Akárcsak a forint árfolyama, a forintkamatok is a helyükön vannak a felmérésben részt vevő szakértők 41,5 százaléka szerint, ám további csökkenésre is elég sokan, 39 százalékuk számít.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!