A tervek szerint a 2013 második vagy harmadik negyedévében megkezdődő zöldmezős beruházás értéke elérheti a 18 millió eurót, a finanszírozást a Synergon részben pályázati, részben banki finanszírozásból, valamint saját erőből kívánja fedezni. A szolgáltatósemleges adatközpont alternatívenergia-ellátásáról és hűtéséről, valamint a projekt előkészítéséről együttműködési megállapodást írt alá a Synergon és a PannErgy. A szóba jöhető helyszínek körét a társaság már jelentősen szűkítette - ismereti a közlemény.

A Synergon az első körben 2000 négyzetméteresre tervezi az adatközpontot úgy, hogy az a későbbiek során akár 5000 négyzetméterig bővíthető legyen. Megtette a létesítmény létrehozását célzó projekt előkészületeit.

A Synergon szerint a jövőben az adatközponti szolgáltatás az infokommunikációs piac egyik meghatározó színtere lesz. A meglevő hazai és regionális kapacitások mellett létjogosultsága van mind energetikai, mind pedig elhelyezési és üzemeltetési szempontból fejlettebb parkok kialakításának.

Megvizsgálták az adatparkokat Európában, és azt tapasztalták, hogy hiány mutatkozik a távközlésiszolgáltató-semleges adatközponti tárolóhelyek terén. Magyarország az egyik legkedvezőbb hely egy új létesítmény megépítésére, mert ésszerű költségszint mellett kiválóan képzett műszaki személyzet áll rendelkezésre és az infrastruktúra is megfelelő szintű.

"Magyarország az egyik legkedvezőbb hely egy új létesítmény megépítésére, mert ésszerű költségszint mellett kiválóan képzett műszaki személyzet áll rendelkezésre, és az infrastruktúra is megfelelő szintű. Fontos érv még, hogy az ország Európa térképén központi elhelyezkedésű, így szolgáltatásunkkal kaput nyithatunk kelet felé is" - idézi a közlemény Rácz Imrét, a Synergon Integrator Kft. ügyvezető igazgatóját.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!