A korábbi lokális mélypontokat elérte a piac (S&P 1040) a várakozásoknak megfelelően, sőt jelenleg már alatta jár. Jelen pillanatban nem jelenthető ki, hogy véglegesen letörtek ezek a szintek, a vezető piacok azonban pengeélen táncolnak, ha jelen szintek is elesnek igen jelentős tér nyílhat meg lefelé technikai szempontból, amelynek súlyos következményei lehetnek a kockázatvállalási hajlandóságra is. Úgy véljük, abban az esetben beszélhetünk újabb letörésről, ha az S&P-ben a 1010 körüli szintek is elesnének, amely után mélyebben is benézhetünk az 1000-es szintek alá (min. 950). Ez lehetne az az esemény, amelyre érdemes lehetne markánsabb short pozíciót nyitni ismét (korábbi ajánlásunk zárásra került). Optimizmusra pedig semmilyen ok nincsen addig, amíg ismét nem tud legalább 1040 fölé emelkedni az index. Ennek megfelelően az esés megvételével próbálkozni nem ajánlott jelenleg, sőt érdemes lehet akár némi short pozíciót fenntartani a korábbi pozícióbó - írja hétvégi elemzésében a Raiffeisen Bank.


A magyar piac tartósabb alulteljesítés után a héten felülteljesítő tudott lenni. Az OTP a

héten gyakorlatilag tesztelte korábbi lokális mélypontjait, melyek szilárdnak bizonyultak.

Ezzel a 4400 megerősített támasz, ennek elesésére maximum akkor lehet számítani, ha kintis elesik a 1010, felfelé a korábbról jól ismert 5200-5300 lehet a határ. A chart alapvetően jobban néz ki az eheti fordulat után, de ilyen nemzetközi hangulatban nem ajánlható ennek megjátszása. A bankadóról nap mint nap látnak új kommentárok napvilágot, olyan érdemi új információ azonban nem került napvilágra, amely alapján változtatnánk múlt héten vázolt várakozásainkon. Várhatóan a piac sem fog már érdemben reagálni hírekre, ha egyátalán lesz a következő héten megállapodás.


Erős teljesítményt mutatott a MOL is. Áttörni látszik 19 000 körüli ellenállásait, amellyel elvileg 20 500-21 000-ig nyílik a tér, a probléma azonban ugyanaz, mint az OTP esetében. Amennyiben legalább néhány napra kedvezőbb lenne a piaci hangulat, ez a két papír jobban teljesíthetne tesztelve az említett felső ellenállásokat. A Richterben, miután elesett a 42000 körüli támasz reálisan a 39 000- 42 000-es kereskedési sáv lehetne irányadó, de nem lenne meglepő, ha ismét vissza tudna kúszni e fölé. Jelenleg semleges pozíció ajánlott, akárcsak a szektortárs Egisben, amely egy szűkebb sávba van beszorulva. Mindkettő esetében elmúlt az esély még korábban egy felfelé való kitörésre, amely jelentősebb momentumot adhatott volna, és bár nincsenek messze kedvező beszállási pontok, egyelőre még érdemes lehet kivárni. Az Mtelekom továbbra is a 625-650 között mozog, az alsó támasz elesésére reálisan itt is akkor kell számítani, ha kinti piacok egy újabbat reccsennek.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!