A Napi Gazdaság csütörtöki számának cikke

Dublin 3 hónapos futamidejű kincstárjegyek eladásából 500 millió eurót tervez bevonni. Írország több hónapos előkészület után merészkedik ki a piacra, ahol utoljára 2010 szeptemberében tartott aukciót. A befektetők régóta várták Dublin lépését, ám az adósságkezelő az eurózóna válságának kiújulása miatt halogatta azt.

Jelenleg viszont kedvező a hangulat, a 10 éves ír hozamok például a spanyol alá estek, miután az uniós vezetők a hétvégén felruházták az ESM-et az európai bankok közvetlen feltőkésítésére. Írország bajai részben a bankszektor államosításából adódnak, a kormánynak a legnagyobb ír bankok feltőkésítéséhez kellett 67,5 milliárd eurós külső segítségért folyamodnia, ami miatt a GDP-arányos államadósság 117 százalékra ugrott.

A tervek szerint az ország 2013 végétől kiszállna az IMF/EU-hitelprogramból, amihez idén 8,3 milliárd eurót kellene a piacról bevonnia, hogy a 2014-ben lejáró adósságát önállóan tudja megújítani. Ha sikerül a terv, akkor 2013-at követően már 100 százalék alá eshet az adósságráta. Szakértők szerint ugyanakkor a mai aukciónak nemcsak a csekély névértéke miatt nem lesz nagy jelentősége, hanem mert ilyen rövid futamidőn külföldi befektetők nem fognak beszállni. Így az ECB-től könnyen forráshoz jutó ír bankok vásárolhatják meg a papírokat. Ezen a futamidőn Portugália, sőt még Görögország is tartott aukciót a válság alatt is, Írország volt az egyedüli, amely a válság 2010-es kirobbanását követően minden aukciót berekesztett

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!