Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A szektorok között kiemelkedően jól teljesítettek a pénzügyi papírok, miközben a már szivárgó európai stresszteszt-eredmények zömmel kedvező képet mutattak, de például az autógyárak is kitettek magukért.

A lendületet jellemzi, hogy ezúttal például a görög bankszektor részvényei masszív drágulást tudtak elkönyvelni, valamint, hogy az egyébként nem éppen pozitív számokkal jelentkező Nokia árfolyama is közel 3 százalékkal emelkedett.

Az FTSE 100 1,9, a DAX 2,5, a CAC 40 pedig 3,1 százalékkal kúszott szerdai záróértéke fölé. A nemzeti indexek mellett az összeurópai Stoxx 600 is több százalékkal erősített.

Az elsősorban a tengerentúlról érkező céges gyorsjelentések és a többnyire jó makroadatok elhomályosították a növekedéssel kapcsolatos aggályokat, azonban ez még valószínűleg nem egy új trend kezdete - idézte a Reuters Tammo Greetfeldet, az UniCredit részvénypiaci elemzőjét.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!